nlc.hu
Sztárok
Diana hercegnő apja és anyja

Diana hercegnő szüleinek tragikus élete

Diana édesapjára viszonylag sokan emlékezhetnek, hiszen ő kísérte oltárhoz 1980-ban. De mit tudunk a hercegnő édesanyjáról?

A korona sorozatban találkozhattak a nézők a néhai Diana hercegnő nagyanyjával, aki próbálta terelgetni unokáját a palota szigorú szabályainak útvesztőjében. De egyszer sem láttuk a szüleit, a testvéreit is csak felületesen mutatták be.

John Spencer (Spencer 8. grófja) és Frances Ruth Roche 1954-ben kötött házasságot, a nő ekkor mindössze 18 éves volt. Esküvőjüket a Westminster apátságban tartották, és a BBC beszámolója szerint, maga II. Erzsébet is jelen volt. A házaspárnak három lány- és két fiúgyermeke született, az egyik fiuk viszont nem sokkal a születése után meghalt. Diana a házaspár negyedik gyermeke volt, és a család Park House nevű otthonában jött a világra. „Sokáig nem értettem, hogy miért tekintettek rám savanyúan a szüleim. Később jöttem rá, hogy mindennél jobban vágytak egy fiúra, aki megörököli a grófi címet. Ám mivel a bátyám meghalt, én pedig lány lettem, tovább kellett próbálkozniuk” – ecsetelte Diana egy riportban.

John Spencer és Frances

John Spencer és Frances (Fotó: Profimedia)

A Park House nem egy hétköznapi ház, mivel még 1863-ban, a későbbi VII. Eduárd királynak tervezték. Az épület a Sandringham-kastélyhoz tartozó területen áll, és a királyi család adta bérbe a Spencer családnak. Az egykori bejárónő a CNN-nek később elmondta, hogy a házhoz tartozó medencébe gyakran jött át úszni II. Erzsébet két kisebb fia, Eduárd és András.

„Nem az ő hibája, de szerelmes lett valaki másba”

1967-re John és Frances kapcsolata megromlott. A Washington Post később arról cikkezett, hogy a nő beleszeretett egy másik férfiba. De az asszony szerint erről szó sem volt, mindössze annyi történt, hogy eltávolodtak egymástól. „Láttam, ahogy apám arcon csapta anyámat, én pedig az ajtó mögé bújva sírtam” – ezt Diana mondta szülei kapcsolatáról. Máshogy emlékszik viszont a történtekre az öccse, Charles. „A nővéreink a kollégiumban éltek, de mi Dianával a szüleinkkel, vagyis később az apámmal. Csak egymásra számíthattunk. Apánk inkább magának való ember volt, de szeretett minket. Anyánk viszont nem feltétlenül volt boldog. Nem az ő hibája, de szerelmes lett valakibe” – mondta Charles Spencer a The Sunday Timesnak. A válást végül két évvel később, 1969-ben mondta ki a bíróság.

Diana hercegnő és Charles Spencer

Diana hercegnő és Charles (Fotó: Profimedia)

Sem a válás, sem a gyermekfelügyelet elrendezése nem volt botrányoktól mentes. 1967-ben a két idősebb Spencer lány bentlakásos iskolába ment, a hatéves Diana és öccse pedig az anyjukkal Londonba költözött. Az ünnepeket viszont az apjuknál töltötték. „Tetszik vagy sem, Frances a gyerekeivel együtt el akart menekülni abból az erőszakkal teli házasságból” – állította Diana egyik ismerőse. A szülők közti csatározás odáig fajult, hogy John gyermekelhelyezési tárgyalást kért, a bíróságon pedig az anyósa, Lady Fermoy a saját lánya, vagyis Frances ellen vallott, így a kizárólagos gyerekfelügyeletet végül az apa kapta meg. Fermoy indítéka egyszerű volt, rettegett, hogyha az unokái az anyjukkal maradnak, akkor kiesnek az elitből, számára pedig ez volt a legfontosabb…

Althorp Park

A kamasz Diana és családja Park House-ból a Northamptonshire-ben található Althorp Parkba költözött. Vilmos és Harry anyja annyira kötődött a Spencer família második otthonához, hogy itt is temették el. A birtok pedig jelenleg az öccse, Charles tulajdona.

Az apja aggódott, az anyja magát sajnálta

Néhány héttel azután, hogy kimondták a válást, Frances feleségül ment Peter Shand Kydd üzletemberhez, akivel Skóciába költözött. 1976-ban Diana apja is újraházasodott, feleségül vette Raine McCorquodale-t, ám erről csak az igen kimondása után informálta gyerekeit. A People magazin egyik cikke szerint a 15 éves Diana annyira dühös volt, hogy felpofozta apját a hír hallatán.

1981-ben a brit trón akkori első számú örököse, Károly bejelentette az eljegyzését Lady Diana Spencerrel. Az esemény hatalmas médiaérdeklődést váltott ki, amivel nemcsak a jövendő hercegnő, de a családja is szembesült. „Vannak olyan pillanatok, amikor azt kívánom, bárcsak egy hétköznapi fickóhoz menne feleségül, hogy ő és a vejem itt lakhasson a közelemben, békében” – mondta John Spencer az esküvő előtti időszakban.

Diana hercegnő és John Spencer

Spencer grófja, ahogyan az oltárhoz vezeti lányát (Fotó: Profimedia)

Természetesen John nem a királyi család ellen beszélt, hanem a lánya védelmében. Ezzel együtt elfogadta a döntését, és ott volt lánya mellett az esküvőn. Úgy vezette az oltár elé Dianát, hogy egészségi állapota nem volt rendben, mivel korábban stroke-ja volt, és ennek jelei még érződtek a járásán.

A hercegnő anyja azonban már korántsem volt ennyire erős. „Édesanyám cserbenhagyott az esküvő kapcsán. Folyton sírt, és azt mondogatta, nem tud megbirkózni ekkora nyomással. Nekem kellett az erősnek lennem, ő pedig csak zokogott. Ezt követően három-négy évig nem is beszéltem vele” – vallotta be Diana abban a kazettára rögzített beszélgetésben, amit Andrew Morton írónak eljutatott. Bár kapcsolatuk a 80-as évek végére rendeződött, a hercegnő halála előtti hónapokban ismét megromlott. Paul Burrell, Diana komornyika arról számolt be, hogy Frances hívásai mélyen felzaklatták. A hercegnőnek meg kellett birkózni anyja rosszallásával, aki „kurvának” nevezte őt, miután beleszeretett Dr. Hasnat Khan pakisztáni szívsebészbe. Ezt követően Diana soha többé nem beszélt az anyjával.

Diana hercegnő és az édesanyja

Diana hercegnő és az édesanyja 1993-ban (Fotó: Profimedia)

John Spencer állapota a következő években egyre csak romlott. 1992 márciusában, amikor Vilmos herceg már 9 éves volt, Spencer tüdőgyulladással kórházba került. Innen már nem térhetett haza imádott, vidéki otthonába. A klinikán szívrohamot kapott, és 68 éves korában meghalt.

Frances második házassága is zátonyra futott. Ő és Shand Kydd 1990-ben váltak el, míg a férfi újranősült, addig a nő inkább leveleket írt immár hercegnő lányának, hogy bocsánatot kérjen tőle. Diana anyja skóciai otthonában halt meg 2004. június 3-án.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top