2023. szeptember 17-én ünnepli 55. születésnapját a 90-es és a 2000-es évek kiváló énekesnője Anastacia. Ám sokáig csak a második sorban állt a koncerteken, mert énekhangja miatt egyszerűen nem tudták hová tenni a zenei producerek.
“Nem akartam vokalistából énekesnővé előlépni, nem ez volt az álmom. Ennek az egyetlen oka az volt, hogy sem a külsőm, sem a hangom nem hasonlított olyan előadókéra, akik a példaképeim voltak. Úgy éreztem, hogy senki nem akarna már velem dolgozni. Különc voltam, a hangom is különc volt, fura szemüvegeket viseltem és arra gondoltam, hogy ki a fene hallgatna engem” – mondta az MTV-nek 2019-ben. Végül 1998-ban, 30 évesen jelentkezett az MTV The Cut nevű tehetségkutatójából, a koráról viszont hazudott, hogy egyáltalán benevezhessen. “Istennek hála, voltak akik vállalták a kockázatot, és lehetőséget láttak bennem. Felkeresett néhány producer, és megkérdezték, hogy lenne-e kedvem énekelni. Persze, igent mondtam. Harmincéves voltam, amikor megkaptam az első szerződésemet.”
1999-et írtunk, amikor debütáló albuma a Not That Kind megjelent, ami hatalmas népszerűséget és elismerést hozott számára. Az elmúlt 24 évben összesen hét stúdióalbumot és három koncertalbumot adott, és a magyar rajongók is láthatták a hazánkban tartott koncertjein.
Anastacia úgy érzi, azzal, hogy szívből énekel, és egyfajta terápiaként éli meg a szövegírást és az énekelést is, másoknak is képes erőt adni. Ezzel pedig kölcsönösen érezhetik, hogy nincsenek egyedül a nehézségeikkel.
2004-ben megjelent az Anastacia nevű albuma, olyan slágerekkel, mint a Left Outside Alone és a Sick and Tired. Ám nem sokkal ezt követően mellrákot diagnosztizáltak nála. Kétszer is legyőzte a betegséget, saját alapítványa, a The Anastacia Fund élén sokat tett a betegség elleni küzdelemért. “Amikor másodjára diagnosztizáltak, már felkészültebb voltam. Miután első alkalommal felépültem, megfogadtam, hogy ha még egyszer szembe kell néznem a mellrákkal, komolyan fontolóra veszem a kettős masztektómia lehetőségét. És végül valóban fontolóra kellett vennem, tulajdonképpen nem volt más választásom. Még szerencsésnek is mondhatom magam, mert éveim voltak arra, hogy megbarátkozzak a gondolattal”– mondta 2016-ban a Marie Claire magzainnak.