Ahogy azt mi is megírtuk, elkészült Hajdú Péter ottalvós műsorának legújabb évada, Beköltözve Hajdú Péterhez néven. Az első vendég Majka lesz, aki a karrierje mellett a házasságáról is mesél majd. A Blikk szerint az adásban elhangzik majd például az is, hogy a pár az első közös otthonukat még hitelből akarta megvásárolni, ám a Behalok című nóta akkora sikert hozott, hogy már nem volt erre szükség. A rapper azt is elárulta, hogyan viszonyul a megcsalás kérdéséhez.
„Ha meghallanám, hogy egy ilyen nyaraláson, vagy bárhol Hajni megcsalt, szerintem abba belehalnék. Biztos, hogy megölné a lelkem. De nem tudok semmit ezekről a dolgokról és nem is akarok. Szerintem mindent meg lehet bocsátani, de ott marad benned egy olyan tüske, amitől az olyan dacos, kicsit egoista embereknek, mint én, vagy esetleg ő is, egész életében nem tud szabadulni. Ugyanakkor éppen ezért nem nézek bele a telefonjába, amiként ő sem az enyémbe. Mindig azt mondjuk, és ez hatalmas igazság, hogy nem keresünk olyan dolgot, amit nem akarunk megtalálni. Minek nyomozgassunk a másik után, hogy hova megy, mit csinál… Ilyen nincs. Neki van egy élete mellettem, és az én dolgom, hogy megpróbáljam boldoggá tenni. Ha pedig ez nem sikerül, az kicsit az én hibám is” – nyilatkozta a kétgyermekes édesapa, akinek a felesége hétfőn az Adom a napomban mondta el, ő hogyan gondolkodik a házasságukról.