A 34 éves, 8 gyermekes Váradi Róbert Márió, becenevén Olasz beleszületett a zenébe: 3 évesen már zongorázott, 10 évesen pedig csatlakozott édesapja zenekarához, a Váradi Roma Caféhoz. Oszlopos tagja volt az együttesnek, 14 évig zongorázott, kísérte őket. Öt éve énekel, és most nem zenészként, hanem énekesként szeretne bizonyítani és megmérettetni magát a The Voice-ban.
“A zene számomra az egy élet. Engem nagyon éltet, nagyon boldoggá tesz. Bepörget, szerelmes vagyok a zenébe, úgy mint a családomba. (…) Azért jöttem a Voice-ba, mert szeretném megnyerni. Szeretnék magamnak is bizonyítani, családomnak is és a környezetemben lévő embereknek is” – vallotta be a színpadra lépése előtt.
Váradi Róbert Márió a The Voice 5. meghallgatásán Máté Péter Mondd, miért szeretsz te mást című dalát adta elő.
“Olyan, mint a Kökény Attila” – értékelte háttal ülve Miklósa Erika Váradi Olasz hangját, amit Curtis szinte rögtön felismert, így elsőként nyomta meg a sorsfordító gombot. A rapper mellett Trokán Nórit is lehengerelte az énekes tehetsége. Miklósa Erika is megküzdött érte, Manuel viszont nem tudta elképzelni a közös munkát vele.
Váradi Olasz végül Curtist választotta coachnak. “Azt gondolom, hogy a tény, hogy a Váradi Olasz elindul a Voice-ba, pontosan hűen tükrözi azt, hogy milyen kaliberű műsorról van szó. Hatalmas dolog, hogy ilyen szintű tehetségek megfordulnak itt, és az meg külön hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy engem választott” – nyilatkozta Curtis.