Autistákkal foglalkozó TikToker, görkoriedző anyuka, az exével idézeteken keresztül kommunikáló gimnazista és a tranzíciójáról posztoló influencer is szerepel a Compact TV legújabb, A nemZedék című sorozatában. A Compact TV a videószéria mellett egy átfogó, ingyenesen hozzáférhető kutatási összefoglalót is publikál a Z generáció tartalomfogyasztási szokásairól.
Bár a Z-generáció mindössze a világ népességének 26%-át teszi ki, ők felelősek a teljes fogyasztás 40%-ért, fontos tehát, hogy milyen tendenciák, milyen érzelmek és milyen tartalmak alapján hozzák meg döntéseiket. A sorozatban szereplő fiatalok őszintén elmondják a véleményüket identitásról, social media függőségről, társas magányról, a reklámokról vagy éppen a generáció mentális állapotáról.
„Félelmetesen aktuálisnak és fontosnak tartom a generációm belsőjének dokumentálását. Úgy gondolom, hogy a megéléseink és visszajelzéseink a világ történéseire rendkívül fontosak egy jobb jövő kialakításához. A generációm nyitott, okos és szelíd. Érdemes odafigyelni ránk!” – mondja a sorozat rendezője, Mazzag Izabella, aki maga is tipikus Z generációsnak vallja magát.
A Híd című HBO-reality szereplője, Fajt Alex szerint a Z generáció fiataljai elődeiknél könnyebben megtalálják a rövidebb utakat egy-egy feladatban. Azt mondja, az érzékenyebb lelkületük miatt viszont aggódik a generációért. „Az érzelmi elnyomás gyakran átrúg egyfajta függőségbe. Divatot csinálnak abból, hogy király drogozni, meg ha elnyomod magad, nem érzel, nem gondolkodsz, csak vagy” – vallja az influenszer, aki hét másik fiatal mellett szerepel a videósorozatban, amelyet a Chio támogatott.
„A fiatalok figyelmét egyre nehezebb megragadni, tartalomgyártóként néhány másodpercet kapunk arra, hogy bebizonyítsuk, hogy informatívak, szórakoztatóak és őszinték vagyunk, tehát hogy nem hozzájuk, hanem valóban velük beszélünk. A nemZedékkel és a kutatással arra próbáltunk választ találni, hogy ezt hogy csinálhatnánk a lehető legjobban” – mondja a Fränk Barbara, a Compact TV vezetője.
A Compact TV-hez olyan videósorozatok köthetőek, mint a Mivanaveled show című anti talkshow Turai Barnával és Pajor Kristóffal, a WMN Youtube-csatornáján debütáló Korszak vagy a 24.hu-n futó Mielőtt végleg felnövünk című dokumentumfilm-sorozat, melyek mind népszerűek voltak a fiatal korosztályban is.
A tartalom alapjául szolgáló összefoglalóhoz az egyik legnagyobb hazai közvélemény-kutató cég, a Kantar Hoffmann biztosított adatokat, valamint az NMHH-tól és nemzetközi kutatásokból származó információk is fontos szerephez jutottak. Az elkészítésben pszichológus szakember és Bereczki Enikő generációkutató is közreműködött.
A nemZedék szereplői:
BOETANG STEPHANY (Instagram: ska_phy)
FAJT ALEX (TikTok: fajtalex)
ALMÁSI FANNI (TikTok: Fanni néni)
LŐW DOMINIK
BULLA HANNA és DÁVID
HORVÁTH MÁLNA (Instagram: malnadori)
PÁL KORNÉL (Instagram: p.kornél)
KATONA KRISZTINA VIKTÓRIA (instagram: katona_vik)
A kutatási összefoglaló október 4-től ingyenesen elérhető a Compact TV weboldalán (compacttv.hu), a sorozat epizódjai pedig ettől a naptól kezdve hetente jelennek meg a Compact TV Youtube-csatornáján.