Miután a Sztárban Sztár leszek! múlt heti adásában Köllő Babett külseje Pamela Andersont idézte, úgy néz ki, rákapott, hogy a különböző világsztárokból merítsen inspirációt. Ami nem is csoda, hiszen a Pamela Anderson-kinézettel órási sikert aratott. Azzal pedig még inkább, amikor egészen direkt öltözött a Baywatch sztárjának egy kép erejéig.
„Ha már a tegnapi adás után sokan Pamela Andersonhoz hasonlítottak, a show után lőttünk pár képet a lakóautóban… Hát, így lettem egy rövid időre szexszimbólum. (Amúgy élveztem)” – írta a posztjához akkor Babett.
Bár múlt héten a műsorban elsősorban a frizurája idézte a színésznőt, most – a baywatchos fotóhoz hasonlóan – nemcsak a hajával, de az egész szettjével idézett meg egy másik dívát. Babett a Sztárban Sztár leszek! hétvégi adásában egy állatmintás, szexin felsliccelt, fodros ruhát vett fel, aminek felső részét egy kivillanó bőrmelltartó alkotta. Ezt egészítette ki egy nagy barna bőröv, piros cipő és nyaklánc. A haja lágy hullámokban omlott a vállára, mintha egyenesen a tengerpartról érkezett volna. Mutatjuk:
Babett azonkívül, hogy „Kezdünk”, semmilyen más kommentárral nem egészítette ki a posztot. Azaz: nem osztotta meg a követőivel, hogy ezúttal ki inspirálta őt. De az egyik hozzászóló pontosan meglátta, hogy most épp ki adta az inspirációt Babett számára. Mert hát a hullámos haj, a bőr részletek és az állatminta melyik énekesnő védjegye? Shakiráé! „Múltkor Pamela, most meg Shakira, legjobb átváltozó” – írta a kommentelő, mi pedig abszolút egyetértünk vele.