Mint arról beszámoltunk, a Dancing with the Stars 4. évadában Simon Kornéléknak kellett elsőként távozniuk , a színészt valósággal sokkolta a döntés. Simon Kornél nem leplezte csalódottságát, a zsűrit hibáztatta a kiesésük miatt. Ezt a DWTS háttérműsorában szóvá is tette: „Szerintem ezt baromira benézték és egy másik mozit néztek” – fogalmazott a színész, aki szerint a zsűriből egyedül Szente Vajk volt az egyetlen, akinek átment a produkciójuk üzenete. A szombat esti kiesése után a hétfő reggeli Mokkában azonban bevallotta, hogy megbánta a kemény kritikáját, és mindenkitől elnézést kért, akit esetleg megbántott. Úgy fogalmazott, meg kell tanulnia emelt fővel veszíteni.
Nem titkolta, csalódottan távozott a műsorból, de mint mondja, elsősorban a táncpartnere, Szőke Zsuzsi miatt csalódott, mert szerinte a versenytáncos valósággal sziporkázott a műsorban. „Azt láttam, hogy ő nagyon akarja, szerintem legalább annyira, mint én. Ez most így nem jött össze, de én ebben az egészben Zsuzsit sajnálom a legjobban” – magyarázta a korábbi megnyilvánulását.
A páros megosztó kommenteket is kapott, amelyekre Szőke Zsuzsi úgy reagált, hogy nem érti, miért illették őket a nézők, a hozzászólók ilyen kemény szavakkal. A rumba ugyanis elsősorban a nő tánca, Kornél pedig mindent megtett, amit ő kért tőle – hangsúlyozta a profi táncos.
Íme Simon Kornélék megosztó produkciója:
(via)