nlc.hu
Sztárok
Mezei Léda és Dörmer Csaba összeházasodtak

Titokban férjhez ment a Drága örökösök sztárja, Mezei Léda – Fotó!

A színésznő párjának, Dörmer Csabának egy egészen egzotikus, tengerparti helyszínen mondta ki a boldogító igent. Elmondta, miért döntöttek így.

Mezei Léda sokáig szingli volt, mert a munka mellett nem sok ideje maradt a magánéletre. Így nem meglepő, hogy pont ennek kapcsán találta el Ámor nyila: Dörmer Csabával, a Fókusz szerkesztő-riporterével az RTL égisze alatt találkoztak. Ami barátságnak indult, az szerelemmé szövődött, most pedig a boldogító igeneket is kimondták. Először Cipruson tartottak egy esküvőt, ahová csak két tanúval utaztak el. Az egzotikus helyszín nem véletlen: azért döntöttek a tengerparti szertartás mellett, mert ott még szeptember végén is meleg van.

„Fantasztikus nap volt, örökre a szívünkbe zártuk. És ugyan Csabát többször hívom még a pasimnak, mint a férjemnek, de ezt én bírom, és lehet, így is marad” – nyilatkozta a színésznő a Bestnek. A pár nem vágyott násznépre, ami egy kisebb nehézséget jelentett számukra, hiszen a családnak és a barátoknak el kellett mondaniuk, hogy nem szeretnének nagy ünneplést.

Frei Tamás 

Mezei Léda és párja lent, a bal sarokban (Fotó: Best magazin)

„Viszonylag könnyen ment, jól fogadták. Megértették. Pláne, hogy hangsúlyoztuk, itthon is egybekelünk – tette hozzá, ugyanis Magyarországon is tartottak egy kisebb szertartást. – Ez meg is történt, méghozzá szűk körben, tehát volt egy igazi esküvőnk Cipruson, aztán egy hivatalos” – mesélte a színésznő. 

A nagy napot csupán egyetlen dolog árnyékolta be: Csaba szülei már nem élnek, így nem tudtak részt venni az esküvőn. Viszont a gyűrűket a férfi édesanyjának egy régi ékszeréből készíttették, így tisztelegve az emléke előtt. Léda korábban úgy nyilatkozott, hogy a tengerparti szertartást is szeretné a hagyományőrzés jegyében tartani, ezért azt akarta, hogy Csaba csak közvetlen a ceremónia előtt pillantsa meg.

Annyit már lehet tudni, hogy ő is csatlakozott a Daalarna-menyasszonyok népes táborához.

És hogy mivel készült még a nagy napra?

„Nem árulok el nagy titkot, a legtöbb menyasszonyhoz hasonlóan én is igyekszem formába lendülni, hogy a lehető legtökéletesebben álljon majd rajtam a ruha. Nem koplalok, fogyni nem is szeretnék, csak izmosodni, szálkásodni kicsit. Ezért sokat edzek, odafigyelek a szénhidrátfogyasztásra, és esténként inkább csak salátákat eszem. De őszintén szólva, rendben vagyok magammal. Az esküvőnkig még jó pár hét van vissza, addig is készülök testileg, lelkileg. Hamarosan férjes asszony leszek, amit alig várok”mondta még augusztus elején.

További részletek a ma megjelent Best magazinban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top