nlc.hu
Sztárok

Meg nem mondanánk, hogy Molnár Anikót látjuk ezen a képen

Az egykori VV-sztár most sminktetoválóként keresi a kenyerét, jövedelmét pedig azzal egészíti ki, hogy pikáns fizetős tartalmakat oszt meg a követőivel.
Molnár Anikó

Molnár Anikó 20 évvel ezelőtt tette be először a lábát a Való Villába, azóta pedig szinte folyamatosan hallhatunk arról, mi történik vele. 

A 47 éves Anikó élete nem mindig fenékig tejfel, ő pedig a nehézségeit sem rejti véka alá. Sosem próbálta titkolni, hogy anyagi helyzete igen hullámzó, ezért adta a fejét arra, hogy az OnlyFans oldalon mutassa meg bájait pénzért cserébe.

Anyukája sosem nyaggatta unokáért

A legfrissebb hírek szerint ez most segített neki egyenesbe jönni, ám tökéletesen tisztában van vele, hogy ez a stabilitás egyáltalán nem állandó. Egy közelmúltban készült interjúban arról is őszintén beszélt, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy nem vállalt gyermeket.

Mint mondta, a saját anyukája emlékeztette arra, mennyi lemondással jár egy kisgyerek felnevelése, Anikó ezért inkább az eszére hallgatott a szíve helyett. Sietve kiemelte, hogy az édesanyja nem azt mondta, hogy megbánta Anikó és testvére születését, de a lányát arra intette, alaposan gondolja át, hogy szeretné-e, hogy vele is ez történjen.

Ebből sokan arra következtethetnek, hogy nem lehet túl jó az egykori villalakó és az anyukája kapcsolata, ez azonban nem igaz. Anikó nagyon jóban van az anyukájával, aki szívesen gondol vissza arra, milyen édes hajas baba volt a lánya. Most meg is nézheted, hogy festett pelenkásként Molnár Anikó!

6 fotó

 

Nyitókép: Fotocentrál.hu – Nagy Zoltán

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top