Meglepő, hogy kit küldött haza a Nagy Ő-ből Jákob Zoltán

FEL | 2023. Október 26.
Imola és Evelin versenybe szállása nemcsak a többiek, hanem Zolit dolgát is megnehezítette.

Jákob Zoltán újabb lányt küldött haza A Nagy Ő-ből, akinek azonnal el kellett hagynia a kastélyt. A legutóbb adásban 11 lányból 8-an öltözhettek udvarhölgynek, a többieknek cselédként kellett kiszolgálniuk a bulin résztvevőket, velük Jákob Zoltán nem is állhatott szóba. Ám az egyik felszolgálót, Vivit mégis maga mellé hívatta, hogy néhány dolgot megvitasson vele. Azt mondta a lánynak, akivel korábban már randizott, hogy még mindig szépnek tartja és tetszik neki a lány, illetve nagyra becsüli, hogy újra megpróbálta meghódítani.

A műsor végére aztán mégis úgy döntött Zoltán, hogy Vivi az a lány, aki nem tudna eljutni a végéig és elnyerni a szívét, így elköszönt tőle. Talán hiba volt Vivientől, hogy a műsor kezdetén elmondta, hogy nagyon pozitív és lehengerlő személyiségként gondol Zoltánra, ám azt el kell mondania, hogy a műsorba való beköltözése előtt egy másik férfihoz is közel került.

A férfit egyébként sok nő nagyon vonzónak tartja, és állítása szerint sokat is tesz a külsejéért. 40 éves kora óta foglalkoztatja az öregedés, ezután két évig nem is ünnepelte a születésnapját, és sok dolgot megtesz azért, hogy formában tartsa magát, sőt, abban is reménykedik, hogy az emberi sejtek megújulását célzó mesterségesintelligencia-kutatások megtalálják a megoldást az örök életre.

Jákob Zoli (Fotó: Sajtószoba)

Jákob azt is elárulta pár napja, hogy bejön neki Király Linda, minden tekintetben elvarázsolta őt, ahogy táncolt a DWTS színpadán.

(Via)

Exit mobile version