nlc.hu
Sztárok
Berki Mazsi szülése mégsem élőben ment

Berki Mazsi bevallotta: mégsem élőben közvetítették a szülését

Több tíz millió forintot kereshettek ezzel 2021-ben Berkiék.

Kiderült: Berkiék mindenkit átvertek a két évvel ezelőtti szülésükkel. Berki Mazsi kamerák előtt ismerte be, hogy valójában egy felvétel indult el (azaz csúsztatott élő adást indítottak) azokban a bizonyos percekben, kislánya pedig akkor már a karjaiban volt – írja a Bors. Az üzletember özvegye a Beköltözve Hajdú Péterhez című netes műsorban beszélt erről.

Berki Mazsi,

Berki Mazsi bevallotta: nem élőben ment a kis Emma születése – Forrás: Frizbi TV / YouTube

„Nem élőben ment, mert nem engedtem, hogy élőben menjen. Mondtam, ha komplikáció lép föl, én nem fogom sem magamat, sem a gyermekemet kitenni annak, hogy ország-világ előtt bármi legyen. Késleltetett élő volt. Tehát miután megszületett Emma és minden rendben volt, utána engedtem meg, hogy elinduljon az adás” – vallotta be Mazsi.

A Pénzcentrum két évvel ezelőtti számításai szerint akár tízmilliós is lehet az összeg, amit a sztárházaspár kaszált az állítólagos élőzéssel.

A Bors utánajárt, vajon számíthat-e Berki Mazsi büntetésre a csalás miatt. Lichy József ügyvéd szerint jogi értelemben már semmi jelentősége sincsen a csalás beismerésének, mivel a szabálysértésnek minősülő tett elévülési ideje mindössze 6 hónap, a nézőktől elkért összeg pedig olyan sekély, hogy mélyen a szabálysértési értékhatár alatt van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top