8 sztár, aki smink nélkül lépett a vörös szőnyegre

M. N. | 2023. Október 27.
Nem Pamela Anderson volt az első, aki szembefordulva az elvárásokkal, bevállalta smink nélküli vörös szőnyeges megjelenést.

Smink nélkül jelent meg a közelmúltban zajlott Párizsi Divathét több eseményén is Pamela Anderson

„Ami a természetességet illeti, új fejezet kezdődött az életemben” – nyilatkozta a sajtónak az egykori szexszimbólum. Korábban elmondta azt is, hogy személyes sminkmestere, Alexis Vogel 2019-ben bekövetkezett halála után egyre inkább úgy érezte, hogy jobb, ha nem sminkel többé

Pamela Anderson a Párizsi Divathéten (Fotó: Arnold Jerocki/Getty Images)

Lépését a sztárvilágból is sokan méltatták, Jamie Lee Curtis az Instagramon közzétett posztjában például úgy fogalmazott: „megkezdődött a természetes szépség forradalma.”

És bár smink nélkül megjelenni a vörös szőnyegen egyelőre valóban lázadásnak számít, távolról sem Pamela Anderson az első, aki szembement az erre vonatkozó elvárásokkal. Az alábbi galériában megnézheted az elmúlt évek legemlékezetesebb sminkmentes vörös szőnyeges pillanatait!

Alicia Keys

A smink nélküli irányzat egyik legismertebb zászlóvivője Alicia Keys, aki gyakran mellőzi a sminket nyilvános megjelenésein. „Mert nem akarok többé takargatni. Sem az arcomat, sem az elmémet, sem a lelkemet, sem a gondolataimat, sem az álmaimat, sem a küzdelmeimet, sem az érzelmi fejlődésemet. Semmit." – nyilatkozta erről egy alkalommal. (Fotó: John Shearer/Getty Images for MTV.com)

America Ferrera

America Ferrera a 2013-as Outfest filmfesztivál vörös szőnyegén mutatta meg smink nélküli arcát. (Fotó: Jason LaVeris/FilmMagic)

Amanda Seyfried

Amanda Seyfried a USTA alapítvány 2015-ös gáláján jelent meg smink nélkül. „Nem az a lány vagyok, aki kisminkeli magát akkor is, ha bevásárolni megy. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, ezért nem érzem szükségét, hogy rejtegessek vagy titkoljak bármit is" – fogalmazott egy interjújában. (Fotó: Rob Kim/Getty Images)

Paris Jackson

„Nem vagyok szimmetrikus, nem vagyok nullás méretű, pokolian sok hamburgert és végtelen mennyiségű pizzát eszem. Nem férek bele a dizájnerruhák kifutói méreteibe, vannak hegeim, striáim és pattanásaim, és narancsbőröm is van. Ember vagyok. Nem öltöztetős baba. Felháborító és nevetséges az az elképzelés, hogy mindannyiunknak meg kell felelni a szépségről alkotott egyetlen elképzelésnek, mert a tökéletesség csak egy vélemény.” – nyilatkozta az i-D magazinnak Paris Jackson, aki 2017-ben a Ones to Watch partijának vörös szőnyegére érkezett natúr külsővel. (Fotó: Jerritt Clark/WireImage)

Ashley Graham

Napjaink egyik legfoglalkoztatottabb plus size modellje, Ashley Graham elkötelezett pozitívtestkép-aktivista, aki a smink nélküli arcát is többször megmutatta már, például a 2017-es Fenty Puma by Rihanna divatbemutatón. (Fotó: Stephen Lovekin/WWD/Penske Media via Getty Images)

Tilda Swinton

Tilda Swinton soha nem félt határokat feszegetni szerepeivel, az öltözködésével, a sminkjével, vagy épp azzal, hogy smink nélkül sétál be a vörös szőnyegre. (Fotó: Kurt Krieger/Corbis via Getty Images)

Frances McDormand

Frances McDormand a természetesség híve. Nem viselt sminket akkor sem, amikor 2018-ban átvette a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. (Fotó: Steve Granitz/WireImage)

 
via

Exit mobile version