„A templomban úgy pusziszkodtunk, hogy eltakartuk” – ezért nem mutatkozik bikiniben Vastag Csaba felesége

nlc | 2023. Október 27.
Vastagné Domján Evelin örül, hogy a Nyerő Párosban sikerült tartaniuk magukat egy fontos megállapodáshoz.

Kiderült, hogy a Nyerő Páros 7. évadában kik is kerültek be a döntőbe. Az utolsó szimpátiaszavazás után Voksán Virágék számára ért véget a játék Vastag Csabáékkal szemben, akik szintén a veszélyzónában voltak. Mint a 24.hu írja, abban a részben, ahol kiderült, ők is továbbjutottak, Jákli Mónika arról faggatta Vastagné Domján Evelint, hogy miért nem látják bikiniben a műsorban, ha épp pihennek a medence partján. 

„Nem annyira mutogatjuk magunkat a külvilágnak, nyilván ez anyám előtt sem volt másképp: a templomban úgy pusziszkodtunk, hogy eltakartuk. Igazából itt élünk hét idegen emberrel, összezárva, mi az elejétől megbeszéltük, hogy ezt így fogjuk végigcsinálni. Örülök, hogy tartottuk magunkat ehhez”

– válaszolta az énekes felesége.

Hozzátette, nyaraláskor azért ő is visel bikinit, illetve a közösségi oldalakon is megoszt olyan felvételeket, ahol egy picit több minden látszik, de utóbbi esetben kikéri férje véleményét. 

Nem akarom azt, hogy valami hibát elkövetek, később pedig megbánom, mert neki nem tetszik valami. Ez nekünk kölcsönös dolog.

Fotó: RTL/ Ágota Csaba

A páros korábban azt is megosztotta a Nyerő Páros kamerái előtt, hogy kapcsolatuk nem indult zökkenőmentesen, a család ugyanis nem igazán fogadta el, hogy együtt vannak. Van, aki azóta megenyhült, de sajnos Vastag Csaba édesapja azóta sem változtatott a véleményén, még fia esküvőjére sem ment el. Az énekes felesége szerint ennek az lehet az oka, mert nincs egy nyolcórás munkája

„Mi nagyon sokat dolgozunk együtt, és senki nem tudja, hogy a háttérben tulajdonképpen mi mindent együtt csinálunk. A háttérmunkákba senki nem lát bele. Senki nem tudja, hogy én veszem fel a telefonokat, senki nem tudja, hogy én fixálom le az időpontokat. Azt, hogy a Vastag Csaba odaérjen valahova időre, azt igazából én teszem össze. Ha emellett hajnali kettőkor azt kéri, hogy csináljak rántott húst, én csinálok. Gyakorlatilag kitartott feleség lettem”

– mondta sírva, amikor a Nyerő Páros résztvevőinek legfájdalmasabb emlékeikről kellett mesélniük a többieknek.

Így lett az X-Faktor győzteséből házas férfi! Nézd meg a galériánkat!

Vastag CSaba

2010-ben az X-faktorban. (fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence, Image: 204174844, Fotó: Sajtóklub RTL Klub /)

Vastag Csaba és Vastag Tamás

Testvérével 2011-ben. (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Vastag CSaba és Király Viktor

Király Viktorral a Star Academy műsorban 2016-ban. (Fotó: Szabó Lilla)

Vastag Csaba

Csaba 2012-ben (fotó: Szabolcs László)

Vastag Csaba

Vastag Csaba 2014-ben. (fotó: Réti Borbála)

Vastag Csaba és Ábrahám Edit

Ábrahám Edittel a Nagy Duett adásában 2017-ben. (fotó: press.tv2.hu TV2)

Vastag CSaba és felesége

Feleségével 2023-ban. (Fotó: Birton Szabolcs)

 

Exit mobile version