A Szomszédok egykori Vágási Jutkája, Ivancsics Ilona a kapcsolata lezárása után a magánszínházukat is felszámolta. Sebők Péterrel békében váltak el egymástól. Kedvesével a Száguldó Orfeumot, valamint az Ivancsics Ilona Színtársait is együtt építették fel, a közös munka viszont, bármennyire is szerették volna, rosszul sült el.
„A színház is összekapcsolt minket, ettől bonyolultabb volt minden: a közös munka, az emiatti viták, hogy mindketten maximalisták vagyunk… Végül békében váltunk el, nem haragszunk egymásra. Azóta egyedül vagyok, ezt is meg kellett tanulni, az elengedést is. Hatvanéves koromig mindig volt valaki mellettem” – nyilatkozta Ivancsics Ilona a hot! magazinnak. A színésznő egyébként azt is elárulta, hogy már nagyon vágyik arra, hogy egy rendes színdarabban játsszon.
A legnagyobb támasza az életben a gyermeke
A szakítás után az új élet elkezdésében a színésznő fia, Bence is segített, aki akkor haza is utazott, hogy édesanyjának ne egyedül kelljen átvészelnie a nehéz időszakot.
„Egyedül maradtam, amire eddig még nem volt példa. Bár én döntöttem úgy, hogy kilépek a kapcsolatból, mégis megviselt a szakítás. Nem egyszerű 62 évesen újratervezni az életet. Szerencsére a fiam mellettem áll, és lelkileg sok támogatást kapok tőle. Bár a saját magánéleti problémáimmal nem szeretem terhelni őt, de jólesik, amikor kiönthetem neki a szívemet. Érzékeny ember vagyok, ő pedig érettférfi-szemmel reálisabban lát bizonyos dolgokat. Biztatott, hogy nem a világ vége, ami velem történt, és jobb egyedül lenni, mint egy nem működő párkapcsolatban” – nyilatkozta a Meglepetés magazinnak a híresség.