nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabi pálfordulásai

Rocker szettből kalotaszegi párta – Így változott Tóth Gabi stílusa a párjai mellett

Rövid hajból hosszú fürtök, fekete bőrszerkókból népies ruhaköltemények – a mostanában a válásával címlapokra kerülő előadóművész hatalmas átalakulásokon esett át az elmúlt években. De mi köze van ehhez az aktuális szerelmeinek? Ennek próbáltunk utánajárni.
Tóth Gabi

Amikor két ember összejön, akarva-akaratlanul azonosulnak kicsit a másikkal. A művészekre talán ez erősebben igaz, kiváltképp az énekesekre, ahol elkerülhetetlen, hogy belekóstoljanak a másik zenei stílusába. Tóth Gabi az elmúlt években kaméleon módjára változtatta a megjelenését, számtalan szettben, frizurával és sminkkel tűnt fel a címlapokon és a színpadon. Állítása szerint most képviseli az igazi Tóth Gabit, aki végre önmaga lehet. Nézzük, hogyan jutott el idáig.

Fotókon az énekesnő elmúlt pár éve és annak stílusai 

Tóth Gabi és Fekete Balázs
Megnézem
Összes kép (13)

A nagy felismerés

Két éve a híresség arról nyilatkozott, hogy a ráébredés – amely során visszatalálhatott az igazi Tóth Gabihoz – már 2015-ben elkezdődött.

„Egy zenészbarátommal otthon muzsikáltunk, és egyszer csak elkezdtünk népies hangzású dalokat énekelni. Ekkor ért a felismerés, hogy ez vagyok én, ez volt a gyerekkorom, a gyökereim, változtatnom kell. (…) „Érdekes, mert bár ez egy felszabadító és egyben fájdalmas felismerés volt, elkezdett egyre inkább pozitív irányt venni az életem. Megismertem a férjemet, Krausz Gábort, akivel kölcsönösen tiszteljük egymást hitét, vallását, és közösen, egy irányba tartunk. Végre nem kell szégyenkeznem, rejtegetnem azokat az értékeket, amik engem meghatároznak gyerekkorom óta, a kislányunknak pedig csodálatos útmutatást, örök útravalót adhatok a hit által”nyilatkozta 2021-ben a Ripostnak az énekesnő, majd hozzátette, hogy ekkoriban találkozott azokkal az emberekkel is, akik nem a mások által kreált vadóc lányt, hanem a valódi Gabit szerették volna megismerni.

Tombol a szerelem

Tóth Gabi és új kedvese, Papp Máté Bence egy szenvedélyes produkcióval lépett színpadra a Sztárban Sztár leszek! 6. élő adásának a végén. A pár egy szenvedélyes csókot is váltott, mellyel az énekesnő mindenkiben nyomatékosítani akarta, hogy lezárta a múltat, és csak az új életére szeretne koncentrálni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top