Kulcsár Edina: „Megterhelő, ha az ember lelki társát, szerelmét egyszer csak elragadja mellőle az élet”

T. D. | 2023. November 23.
Természetesen nem szerette volna saját magát sajnáltatni.

Lassan két hete, hogy elindult Kulcsár Edina és G.w.M. saját valóságshow-ja Vargáék címmel. Az egykori szépségkirálynő már az első adásban sokkolta előfizetőit (akik havi 2000 forintért nyerhetnek bepillantást Edináék magánéletébe), ugyanis kiderült, G.w.M. komoly mentális és fizikai problémákkal küzd, amiért kórházba is került. A rapper hetekig depresszióban szenvedett, aminek következtében nemcsak felszedett 15 kilót, de a bal belső fülében az egyensúlyért felelős szerve is leállt.

Fotó: Olajos Piroska

Amikor Edina a kislányukkal, Amarával megérkezett a kórházba, férje nem akarta, hogy felvegye, ám ő a tiltakozása ellenére sem állt le a videókészítéssel. Azóta G.w.M. kijött a kórházból és igyekszik összekapni magát. Pár napja még azt mondta, továbbra sincs jól sem mentálisan, sem lelkileg. Tegnap este mégis bejelentette 24 óráig elérhető Instagram-történetében, hogy visszatér. Nemcsak új dalokkal rukkol elő, hanem egy hosszabb listát is írt, hol találkozhatnak vele a rajongók év végéig. Mindeközben Edina a Story magazinnak teljesen mást nyilatkozott. 

„Márknak régóta hullámzó a kedve. Van, amikor kicsattan, de van, amikor ki sem akar kelni az ágyból. Én sejtettem, hogy ezek a depresszió jelei, amit egyébként nagyon igyekezett leplezni, és sokszor csak fáradtsággal magyarázott. Pontosan tudom, a férjem min megy keresztül, mi miatt aggódik, idegeskedik, mi juttatta el idáig. De nem szeretnék részletekbe menni… Akinek vannak pici gyermekei, és felelős, szerető szülő, az tudja, hogy elváltként nem mindig úgy mennek a dolgok, ahogy az az ideális lenne – magyarázta Edina, aki azt is hozzátette, G.w.M. bejelentésével ellentétben, abban egyeztek meg, hogy a rapper nem zenél egy ideig. – Orvosi utasításra Márk nem léphet fel, valószínűleg idén már egyáltalán nem. A lelki problémák ugyanis oda vezettek, hogy a bal fülében levő egyensúlyközpont felmondta a szolgálatot. Már stúdiózás közben is beszédül, úgyhogy gyógyszeres kezelést kap. Reménykedünk benne, hogy mihamarabb kilábal ebből, és rendbe jön.”

Ezt követően az egykori szépségkirálynő arra is kitért, őt mennyire megviselte férje állapota, de igyekezett nem magát sajnáltatni. 

„Amikor Márk kórházba került, az első két nap majdnem belecsúsztam az önsajnálatba, mert megterhelő, ha az ember lelki társát, a másik felét, a szerelmét egyszer csak elragadja mellőle az élet. De aztán megráztam magam, és rájöttem, hogy feleségként, három gyermek édesanyjaként ez nem opció. Betegen neki van rám szüksége, nem fordulhat meg a világ, hogy ebben a helyzetben is Márk vigasztaljon engem. Stabilnak kell lennem, mert most ő is belőlem, a szeretetemből, a pozitív energiáimból táplálkozik – fogalmazott, majd kijelentette, hiába a kórházi kezelés, nem kérik szakember segítségét, majd ők megoldják. – Jártam pszichológushoz, de végül mindig magamat húztam ki a mélyből. Márk kapcsán is gondolkoztunk szakemberen, de rájöttünk, hogy mi egymás felé tudunk a legjobban megnyílni, és egymást tudjuk a legjobban segíteni. Egymásból merítünk erőt, meg persze Márk a zenéből.”

Exit mobile version