nlc.hu
Sztárok
A Nagy Ő: szakított Jákob Zoltán és választottja

„Nem élem meg kudarcként, hogy így alakult” – Szakított Jákob Zoltán és választottja

A vállalkozó megkedvelte Hajnal Bettinát, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy komoly kapcsolat alakuljon ki köztük.

Nincs már együtt Jákob Zoltán és Hajnal Bettina, akit az üzletember A Nagy Ő című műsorban választott partnerének. Már korábban is felmerült, hogy szakítottak, miután Magyarország 39. leggazdagabb embere az Egyesült Arab Emírségekből Betti nélkül jelentkezett be TikTok-oldalán.

Mint Jákob Zoltán a Blikknek elmondta, sokat beszélgettek arról, kinek mi az elképzelése a jövőről, illetve mit vár el egy kapcsolattól, és ugyan próbálták megtalálni a közös hangot, nem sikerült.

„Megvitattuk egymás problémáit, és nem sikerült megoldanunk ezeket. Nagyon másképp éljük az életünket” – tette hozzá, és elmondta, azért voltak szép pillanataik. – Miután véget ért a műsor, elkezdtünk találkozgatni. Voltunk többször vacsorázni, megleptem őt a munkahelyén, elmentem a kedves szüleihez is, ő pedig főzött nekem és hozott vadast, mert tudta, hogy az a kedvencem.”

Nagyon megkedveltem őt, helyes nő, de ennél több nem tudott kialakulni.

– jegyezte meg Jákob Zoltán, akinek mostani döntését befolyásolta az is, hogy műsort most visszanézve, választottja hogyan viselkedett a többiekkel.

Jákob Zoltán

Fotó: TV2

Emiatt felmerültek kérdések bennem, és ezeket próbáltuk átbeszélni. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy mellette döntöttem akkor” – nyilatkozta, és hozzátette, nem éli meg kudarcként, hogy végül így alakultak a dolgok, és reméli, hogy ő és Betti is párra talál majd.

Hajnal Betti a Blikknek nem kívánt semmit hozzáfűzni a történtekhez, a Kiskegyednek mindenesetre nemrég ezt nyilatkozta:

„Szerintem ő már készen áll a döntésre, és hamarosan lezárjuk ezt a mostani helyzetet. Nem tudom, hogy érez irántam és el akar-e mélyülni ebben a kapcsolatban, vagy abbahagyjuk az ismerkedést is. Én várom a folytatást! Nekem kialakult a műsor alatt a szerelmi érzés iránta, de ez mostanra már átalakult.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top