Ilyen kapcsolatban van Nádai Anikó az exe új párjával, Dobos Evelinnel

S.D.V. | 2023. November 30.
A két híresség például Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimirealityben is együtt nyomozott.

Nádai Anikó korábban Kovács Dániel Richárddal volt együtt, közel öt évig. A párnak egy közös gyermeke született, a most nyolc éves Patrik. Bár a kapcsolatuk nem működött, mégis békében váltak el és a mai napig jóban vannak egymással. A 2017-es szakításuk után mindketten keresték a boldogságot. Anikóra Hajmásy Péter sportoló személyében talált rá a szerelemre, akitől szintén született egy gyermeke, Péter Pál. Richárd pedig 2022-ben Dobos Evelin oldalán találta meg a boldogságot, akit egy közösségi oldalon ismert meg. Most fény derült arra, hogyan viszonyul egymáshoz a két hölgy, akik egy műsorban is szerepeltek. 

„Bár picit izgultam, hogy mit szól hozzám Patrik, de legbelül éreztem, hogy nagyon jól kijövünk majd. Szerencsére nem hagytak cserben a megérzéseim, és öt perc után úgy beszélgettünk, játszottunk, mintha mindig is ismertük volna egymást” – mondta Evelin a Story magazinnak azon kérdésére, hogy milyen a kapcsolata Anikó kisfiával. A lap hozzátette, hogy többször is előfordult, hogy a műsorban (Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban – szerk.) a két híresség kettesben beszélgetett. Úgy hajoltak össze és taktikáztak, elemezték a helyzetet, mint két barátnő, tehát szó sincs arról, hogy rosszban lennének egymással. 

És mikor áll oltár elé Nádai Anikó?

Nádai Anikó kezét 2022 januárjában kérte meg Hajmásy Péter. A műsorvezető nem titkolja, hogy már helyszín, zene és ruha kapcsán is gondolkodik az esküvő tekintetében.

„Már nézegettem helyszíneket, és azon is sokat gondolkodtam, hogy milyen legyen a ruhám. Rengeteg tippet és ötletet kaptam a követőimtől mindkét témában, alig győzöm ezeket végignézni! Általában akkor van időm tervezgetni az esküvőt, amikor a gyerekek már alszanak. Jó érzés ezzel foglalkozni és utánanézni annak, hogy milyen lehetőségek vannak most, de még nincs semmi konkrétum a nagy napunkkal kapcsolatban. Csupán annyi, hogy szeretjük egymást, és mindenképpen szeretnénk összeházasodni, de a jóra – mint mindig – várni kell” – nyilatkozta szeptemberben a sztár. 

Nádai Anikó és Dobos Evelin (Fotó: RTL)

Exit mobile version