A Metal Lady nem rejtette véka alá, mi a véleménye a műsor szereplőiről. A story.hu írt arról, hogy Bíró Ica ugyan örömmel mondana újra igent egy ilyen műsorra, mint a Farm VIP, nem tagadja, hogy sokat csalódott az emberekben.
„Azt gondolom, már az első adásban láthatták a nézők, ki ennek az egész sárga csapatnak a rákfenéje. Én sosem voltam és sosem leszek ilyen törtető, az ismertségért viaskodó ember. De olyan sem, aki a másik szemébe szépeket mond, hátulról viszont belevágja a nagy kést. Ripli Zsuzsival például nem leszünk barátnők, az biztos! És bár Daniellával nagyon jól indult a kapcsolatunk, a tusolásoknál mindig segítettünk egymásnak, és takartuk a másikat, végül benne is csalódtam. Egy-két fiú van, akit megkedveltem, de igazán csak Károly került közel a szívemhez. Ő egy igazán mély érzésű ember, akivel megtaláltam a hangot” – nyilatkozta Ica. Rékasi Károlynak egyébként trombózisveszély miatt nemrég fel kellett adnia a játékot.
A híresség azt is hozzátette, hogy anyagilag is sokat segített neki a műsor.
„A kilakoltatásom után anyagilag is nagyon jól jött a szereplés. Szóval egy szó mint száz, jó kaland volt. Ráadásul tovább fejlődött az ön- és emberismeretem, így én egész biztosan csak nyertem a műsorral. Egy pillanatig sem félek, hogy olyan felvétel kerül egy ország szeme elé, amit szégyellnem kellene.”