nlc.hu
Sztárok
Julia Robert visszautasított néhány filmes szereplés

Julia Roberts szerint néhány filmes szereplése a szerencsének köszönhető

Julia Roberts elmondta, hogy olykor a szerencsének volt köszönhető néhány filmes szereplése.

Julia Roberts őszintén beszámolt a színészi karrierjének néhány állomásáról a A “Watch What Happens Live” adásában. Elárulta, hogy két híres filmet is visszautasított. 

Az 1998-ban megjelent A szerelem hálójában című filmben például felajánlották neki Meg Ryan szerepét, előtte pedig Az utolsó mohikán című filmet is, azonban a színésznő nemet mondott. 

Julia Roberts a Micsoda Nő című filmben

Julia Roberts elárulta, hogy néhány filmes szereplése pusztán a szerencsének volt köszönhető (Fotó: AFP Images)

Annak ellenére, hogy színésznő visszautasított néhány nagyon híres és ikonikus filmet, úgy véli, hogy sokszor csak a szerencsének köszönhette, hogy néhány igazán jó filmben helyet kapott. 

„Például Meg Ryannek kellett volna szerepelni az Acélmagnóliákban, de ő még mindig forgatott, ezért megkaptam egy részt. A Közelebb című filmben pedig Cate Blanchett szerepelt volna, de ő pont akkor esett teherbe, így jutott hozzám a szerep. Szóval a jó dolgokhoz szerencsém is volt.”

Amikor Roberts jelentkezett az Acélmagnóliákból Sherby szerepére, amely Robert Harling elhunyt nővérének karakterét formázza meg, az író egyből tudta, hogy a színésznőnek kell eljátszania a szerepet. 

Amikor belépett, valaki éppen felkapcsolta a villanyt a szobában, majd megvillantotta a mosolyát. Olyan volt mint a nőverémé” – mondta a Today műsorában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top