nlc.hu
Sztárok

Itt randiztak Tóth Gabiék

Tóth Gabit luxusrandira vitte új szerelme

Ráadásul nem a legolcsóbb ételeket választották.

Alig négy hónapja, hogy kiderült, hat év után zátonyra futott Tóth Gabi házassága Krausz Gáborral. Már az első pillanattól szárnyra kelt a pletyka, hogy az énekesnő összeszűrte a levet a Fricska Táncegyüttes egyik tagjával, Papp Máté Bencével, és ezért került válságba a kapcsolata a séffel. 

Bár Gabi állítja, évek óta rossz volt a házassága, és a táncos csak a szakítás kimondása után jött, két hónapot sem várt azzal, hogy a Sztárban Sztár leszek! színpadán egy forró csók kíséretében vállalja fel új kapcsolatát. Azóta hivatalosan is megjelentek együtt több eseményen. Sőt, mint kiderült, Papp Máté Bence főállásban egy református lányiskolában néptáncoktató, Gabi pedig a lányok szalagavató utáni bulijára is elkísérte kedvesét. Most pedig Instagram-oldalán mutatott több képet hétvégi randevújukról. 

Papp Máté Bence és Tóth Gabi

Fotó: Schumy Csaba

A romantikus órákat egy budapesti étteremben töltötték, ahol igencsak borsos áron lakhat jól az ember. A Bors utána nézett, hogy az étterem specialitása a steakhús, melynek ára 17 ezer 500 forintnál kezdődik, de kapható 78 ezer 600 forintért is. Ebben már a 300 gramm húson felül egy köret és egy mártás is benne van. A legolcsóbb steaktál 51 ezer 200 forint, a legdrágább kis híján 200 ezer forint. Ezeket a tálakat személyenként egy választott körettel és szósszal szervírozzák, amit az ár tartalmaz.

Természetesen ennél szerényebb ételek is találhatóak az étlapon. Például hamburger, aminek legolcsóbb példánya 8900 forint, de olyan is kapható, amiben a marhahúst egy 24 karátos ehető aranylap borítja, ez pedig már 17 ezer 900 forintba kerül. Az énekesnő 24 óráig elérhető története szerint előételként libamájat evett, ami 7000 forint körül van, a főételről ugyan nem tett fel képet, de arról igen, hogy legalább hét különböző desszertet ettek, melyeknek darabja 3200 forint. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top