Judy először beszélt őszintén a válásról: „Volt, amikor elgondolkodtam, hogy jó döntést hoztam-e”

T. D. | 2023. December 13.
Ugyanakkor úgy érezte, jogában áll boldognak lenni.

Áprilisban jelentette be Judy, hogy 14 év után elválik férjétől. Az énekesnő sokat dilemmázott azon, meghozza-e ezt a döntést, és leginkább lánya, Maja miatt aggódott. Végül belátta, ha valaha boldog akar még lenni, akkor el kell engednie a múltat. 

Fotó: Schumy Csaba

„Rengeteget vártam, agyaltam, reménykedtem, mert nagy szerelem volt a miénk, ezért is volt nehéz meghozni ezt a döntést. A második válásomnak nézek elébe, és bízom benne, hogy sikerül békésen megoldanunk. A rabja voltam egy már régen nem működő házasságnak, mégis nehéz volt új esélyt adni magamnak” – mondta akkor az énekesnő.

Azóta kiderült, jó döntést hozott, hiszen idővel a szerelem is rátalált, Maja pedig nemcsak elfogadta a helyzetet, hanem nagyon ügyesen is kezelte. 

„Most már túl vagyok a nehezén, és tudok másfelé is orientálódni. Szerencsére Maja is elképesztően alkalmazkodó ebben az új helyzetben. Már el tudom engedni az emlékképeket, amelyekbe korábban kapaszkodtam. Az embernek egy élete van, jogában áll boldognak lenni. Volt olyan pillanat, amikor elgondolkodtam, hogy jó döntést hoztam-e, de most úgy érzem, a helyemen vagyok. Egy házasság rendbetételéhez két ember kell, egyedül kevesek vagyunk hozzá. Emellett sok időt tudunk együtt tölteni a lányommal, hiszen a szakmám lehetővé teszi, és ez mindig is fontos volt nekem – mondta a hot! magazinnak az énekesnő, aki elárulta, döntésében nagy jelentősége volt annak, mit gondol a helyzetről lánya. – Mindig is Maja volt az elsődleges: az, amit ő szeretne. Amikor én voltam kicsi az öcsémmel, többször volt olyan, hogy a szüleink elválnak. Mivel nagyon nehezen élem meg a változásokat, már maga a tudat is megviselt, hogy külön folytatják. Ezért az én hatásomra együtt maradtak még jó pár évig. Tulajdonképpen papíron még a mai napig is együtt vannak. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy létezik az, amikor a szülők nem válnak el a gyerek miatt, de ma már, felnőtt fejjel úgy gondolom, hogy ez nem feltétlenül jó… Arra fel kellett készíteni Maját, hogy az apukájával külön utakon folytatjuk, de Maja felnőttesen látta, hogy ketten együtt nem működik, ezért nem várta el tőlünk, hogy együtt éljük le az életünket; ez hatalmas erőt adott a továbblépéshez.”

(via)

Exit mobile version