nlc.hu
Sztárok
Kustánczi Liáék családi karácsonya

Kustánczi Liáék különleges karácsonya: „Nagy izgalommal várjuk”

Igazán különleges karácsonyra készülnek Kustánczi Liáék, ugyanis ez lesz az első, amit már hármasban, családként ünnepelnek.

Ez az első karácsonyotok a babával. Hogyan készültök rá?

Nagy izgalommal várjuk a karácsonyt, már most Mikulás lázban égünk. Megkértem mindkét nagyit, hogy látványos dekorációkat vegyenek, Beni már nagyon érdeklődik a Mikulás, hóember figurák iránt.

Mi lesz a menü és ki főz?

Még nem született pontos döntés, hogy hol tartjuk helyileg a szentestét, de bárhol is legyünk, nálunk megvannak a tradíciók: mindig van az asztalon liba, libamáj és hal. Mivel Beni még teljes figyelmet igényel, ezért a főzést most a nagymamikra bízom. Egy kis kényeztetés nekünk is jár!

Terveztek utazást erre az időszakra? 

Mivel ez az első karácsonyunk együtt, a december hónapot mindenképpen a családdal töltjük. Kacérkodunk a gondolattal, hogy januárban ellátogassunk egy kicsit melegebb helyre.

Kustánczi Lia éppen egy évvel ezelőtt osztotta meg a nyilvánossággal, hogy szerelmével az első gyermeküket várják. A tavalyi karácsonyuk nagyon izgalmasan telt, Thaiföldön voltak az ünnepek alatt. „Óriási a boldogságunk, hiszen kisbabát várunk. Mielőtt megszületne, szerettünk volna még hosszabb időre, egy távoli országba elutazni, ezért esett a választásunk Thaiföldre. Mindketten imádjuk az ázsiai kultúrát és pihenés szempontjából tökéletes desztináció. A szülinapomat, a karácsonyt és a szilvesztert is itt töltjük, csak januárban térünk haza” – mesélte az nlc-nek tavaly.

Kustánczi Lia a kisfiával

Kustánczi Lia a kisfiával (Fotó: Instagram)

A DJ kisfia áprilisban jött világra. Bár természetes úton szeretett volna szülni, az orvosok végül a császármetszés mellett döntöttek. Pár hónappal a pici érkezése után mesélt az anyaságról: elárulta, szinte semmit nem sikerült tartania, amit előre eltervezett. „Amit előre elterveztem anyaként, szinte mindent át kellett gondolnom. Például én úgy szerettem volna, hogy az első estétől majd a saját szobájában alszik a kisfiam… Még aznap megdőlt, van egy görgethetős kiságya, így akár a nappaliban, akár a hálószobában velünk tud aludni. Egy pillanatról sem szeretnék lemaradni, szeretem nézni, ahogy alszik. Elolvadok az illatától, ahogy a bőre hozzám ér, már az első pillanattól, hogy megtudtam, várandós vagyok, valami óriási mélyről jövő érzelmeim vannak iránta. Az sem titok, hogy szeretnénk majd kistesót, de most még Benire figyelünk 100%-osan” – részletezte a BEST magazinnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top