nlc.hu
Sztárok
Meredek dolgot állít egy jósnő Vajna Tímeával kapcsolatban

Egy jósnő állítja, Andy Vajna fog leszületni Vajna Tímeához

Sőt, úgy véli, Timi még az idén édesanya lehet.

Vajna Tímea évek óta vágyik arra, hogy végre anyai örömök elé nézzen, ám sajnos eddig nem jött össze. Tavaly év végén szívszorító vallomást tett arról, hogy az elmúlt két évben négy babát is elveszített.

Vajna Tímea

Fotó: Birton Szabolcs

Szomorúságában azonban ott rejlik a boldogság is, hiszen decemberben férjhez ment szerelméhez, Ráthonyi Zoltánhoz, akivel továbbra sem adják fel a családalapítást. A Borsnak Lénárt Évi jósnő elárulta, szerinte Timi 2024-ben anyai örömök elé néz majd, emellett pedig hajmeresztő állításokat is mondott. 

„Mutat a kártya nehézségeket a terhességet illetően, de 2024-ben sikerülni fog a teherbeesés. Maga a terhesség és a szülés is nehézkes lesz, de végül egészséges kisfiú jön világra. Nagy a valószínűsége, hogy maga Andy Vajna fog leszületni hozzá, és ismét producer lesz felnőtt korában, legalább 80% az esélye, hogy Andy Vajna születik le Timihez, mert nagyon szeretne Timinek örömet okozni, és amikor élt, akkor is mindent megadott neki. A mostani házassága Timinek nagyon jól fog alakulni, hosszú távú, sírig tartó lesz, Andy odaátról támogatja Timit ebben. Ez a férfi nagyon szereti Timit és együtt sok üzleti tervük is van, tehát gazdaságilag is sok mindent fel fognak építeni együtt” – mondta a lapnak a jósnő. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top