23 évvel ezelőtti felvételekre bukkantunk Gombos Edináról

S.D.V. | 2024. Január 31.
A ma már kétgyermekes édesanya hosszú évekig meghatározó alakja volt a magyar televíziózásnak.

Már gyerekként tudták róla, hogy tehetséges: rendszeresen indult szépkiejtési versenyeken, valamint kulturális rendezvényeken konferált. Gombos Edina érettségi után elvégezte a Magyar Rádió hírszerkesztő, hírolvasó tanfolyamát, majd egy debreceni kereskedelmi rádióban dolgozott három évig. A Sláger Rádió Bumeráng című műsorában figyelt fel rá a közönség 1999-ben, de az igazi ismertséget 2002-ben vívta ki magának, amikor a TV2-nél kezdett dolgozni, ahol az Aktív és a Magellán című műsort vezette, előbbinek 12 éven át volt a házigazdája. 

Gombos Edina (Fotó: Toroczkay Csaba)

A sztár és családja 2015-ben döntött úgy, hogy a tengerentúlra költöznek, az ottani életükről pedig folyamatosan beszámolnak az Itt van Amerika! néven futó YouTube-csatornán

A csinos műsorvezetőért egy ország rajongott, sokan voltak kíváncsiak a magánéletére. 

„Nagyon kedveltek, mert ahogy az egyik legnagyobb bulvárlap akkori főszerkesztője megfogalmazta, velem bármit el lehet adni. Ha rólam jelent meg cikk, garantált volt a szép példányszám. Azzal magyarázták, hogy engem közel éreznek magukhoz az olvasók. Ezt továbbra is így gondolhatják, mert még mindig címlapra tesznek. Az elmúlt hetekben is viszontláttam magam egy újságban. Meg is jegyeztem a férjemnek, hogy még mindig inkább egy mondvacsinált történetet adnak le rólam, régi, archív fotóval illusztrálva, minthogy azokat a celebeket szerepeltessék, akik tűkön ülve ilyen megjelenésekre várnak otthon” – nyilatkozta 2020-ban Edina a 24.hu-nak. Előszedtünk pár régi felvételt, melyek a sztár előbb említett időszakában készültek. 

Nézzük, hogyan ismertük meg évekkel ezelőtt Gombos Edinát

Gombos Edina (2)

Gombos Edina 2001-ben. (Fotó: Hortolányi Anikó)

Gombos Edina (1)

2002-ben. (Fotó: Máté Tamás)

Gombos Edina (8)

Felvétel előtt. (Fotó: Steindl Gabriella)

Gombos Edina (7)

Edina és férje a Story Ötcsillag Díjátadó gálán 2009-ben, méghozzá a budapesti Grand Hotel Royal-ban. (Fotó: Schumy Csaba)

Gombos Edina (6)

Gombos Edina, Köböl Anita és Sándor Orsi. (Fotókredit: FEM3/TV2)

Gombos Edina (5)

A TV2 arcaként. (Fotó: TV2)

Gombos Edina (4)

(Fotó: Toroczkay Csaba)

Gombos Edina (3)

Kismamaként. (Fotó: Toroczkay Csaba)

Több mint százezer követő

Feladta a tévés és rádiós karrierjét, hogy családjával együtt Floridába költözhessen. A döntés sikeresnek bizonyult: Edináék Instagram-oldalát például több mint százezren követik. És hogy néz ki napjainkban a híresség? Íme a legfrissebb posztja:

Exit mobile version