nlc.hu
Sztárok

Először nyilatkozott Bagdy Emőke a fia meggyilkolása óta

Hosszú és embert próbáló időszakon van túl a neves klinikai szakpszichológus, az érzéseiről vallott most.

Tavaly októberben halálra késelték Bagdy Emőke fiát Amerikában. Az 53 éves teológussal egy 18 éves fiatal végzett. A család csak január 2-án tudta eltemetni Császár Zsoltot. A neves klinikai szakpszichológus hónapokkal a tragédia után úgy döntött, kamera elé áll. Gyászáról, fájdalmáról a Tények Plusznak vallott.

Bagdy Emőke

A tragédia feldolgozásban sokat segített a Bagdy Emőke és családja felé áradó együttérző szeretet – Forrás: TV2 / Tények Plusz – videó

„Amit én kaptam részvétet, együttérzést, szeretetáradatot; ahogyan oly sokan úgy álltak mellém, hogy rádöbbentem arra, hogy én úgy élem ezt az egész pszichológus hivatást, hogy magától értetődő, mint a lélegzetvétel, hogy én segítek másoknak, és nem várok se hálát, se köszönetet, mert együtt örülünk, ha valamire jutunk. (…) Azt mégis megtapasztalni, hogy az ember, miközben a másiknak ad, nem közvetlenül tőle de, hogy nagyjából egészében az életben megtérül, hogy segítek másoknak. Tehát a szeretet, amit adok, az valahogy mégis visszaáramlik” – mondta el a professzor, aki a tragédia feldolgozását a lányával, Császár-Nagy Noémivel kezdte el, aki szintén pszichológus.

Ez az egymásba kapaszkodás és támogatás nagyon sokat adott mindkettőjüknek, a hitbe vetett bizalmuk, életpártiságuk az élet védelméért való kiállásukból új energiákat tudtak meríteni. 

„Mindennek van egy tanulsága és egy pozitív hozama, és úgy szól a filozófiai élettörvény, hogy védd az életet, vigyázz rá! Az én életem és Noémié is tulajdonképpen ennek jegyében szolgáló élet, és ugyanakkor egy akkora csapás, hogy elvenni azt, aki a húsom, vérem, sejtemből van, magzatom, testemből test. Ez valóban semmihez nem fogható fájdalom, hiszen erről beszélni is belerezdül minden testrészem” – fogalmazott, hozzátéve: „Én őt nem vesztettem el, és nagy szerencse nekem az, hogy egy gyakorló hívő vagyok, nagyon sokat segített. A meditációimban mindig megéltem azt, hogy olyan megerősítéseket kapok, ami nemcsak a kívülről jövő embereknek a szinte rám ömlő szeretete, vigasztalása, hanem az a belső vigasztalás is, hogy »jó úton jársz, kelj fel, állj fel! tedd a dolgod tovább!«, mert a szeretetet előbb-utóbb elveszítjük. (….) Tehát valami tragédiába kerülünk, de az élet örök, és rejtélyes csatornákon keresztül végül is visszakapjuk, amit másoknak adtunk szeretetet.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top