Bagdy Emőke első interjúja a tragédia óta

Tavaly októberben halálra késelték Bagdy Emőke fiát Amerikában. Az 53 éves teológussal egy 18 éves fiatal végzett. A család csak január 2-án tudta eltemetni Császár Zsoltot. A neves klinikai szakpszichológus hónapokkal a tragédia után úgy döntött, kamera elé áll. Gyászáról, fájdalmáról a Tények Plusznak vallott.

A tragédia feldolgozásban sokat segített a Bagdy Emőke és családja felé áradó együttérző szeretet – Forrás: TV2 / Tények Plusz – videó

„Amit én kaptam részvétet, együttérzést, szeretetáradatot; ahogyan oly sokan úgy álltak mellém, hogy rádöbbentem arra, hogy én úgy élem ezt az egész pszichológus hivatást, hogy magától értetődő, mint a lélegzetvétel, hogy én segítek másoknak, és nem várok se hálát, se köszönetet, mert együtt örülünk, ha valamire jutunk. (…) Azt mégis megtapasztalni, hogy az ember, miközben a másiknak ad, nem közvetlenül tőle de, hogy nagyjából egészében az életben megtérül, hogy segítek másoknak. Tehát a szeretet, amit adok, az valahogy mégis visszaáramlik” – mondta el a professzor, aki a tragédia feldolgozását a lányával, Császár-Nagy Noémivel kezdte el, aki szintén pszichológus.

Ez az egymásba kapaszkodás és támogatás nagyon sokat adott mindkettőjüknek, a hitbe vetett bizalmuk, életpártiságuk az élet védelméért való kiállásukból új energiákat tudtak meríteni. 

„Mindennek van egy tanulsága és egy pozitív hozama, és úgy szól a filozófiai élettörvény, hogy védd az életet, vigyázz rá! Az én életem és Noémié is tulajdonképpen ennek jegyében szolgáló élet, és ugyanakkor egy akkora csapás, hogy elvenni azt, aki a húsom, vérem, sejtemből van, magzatom, testemből test. Ez valóban semmihez nem fogható fájdalom, hiszen erről beszélni is belerezdül minden testrészem” – fogalmazott, hozzátéve: „Én őt nem vesztettem el, és nagy szerencse nekem az, hogy egy gyakorló hívő vagyok, nagyon sokat segített. A meditációimban mindig megéltem azt, hogy olyan megerősítéseket kapok, ami nemcsak a kívülről jövő embereknek a szinte rám ömlő szeretete, vigasztalása, hanem az a belső vigasztalás is, hogy »jó úton jársz, kelj fel, állj fel! tedd a dolgod tovább!«, mert a szeretetet előbb-utóbb elveszítjük. (….) Tehát valami tragédiába kerülünk, de az élet örök, és rejtélyes csatornákon keresztül végül is visszakapjuk, amit másoknak adtunk szeretetet.”