Sztárok, akik sérülten érkeztek a vörös szőnyegre

nlc | 2024. Február 05.
Nem Pedro Pascal az egyetlen, aki éppen azután volt hivatalos egy vörös szőnyeges eseményen, hogy csúnyán balesetezett, így sérülten kellett pózolnia.
Pedro Pascal

Pedro Pascal épp a legrosszabbkor, pont a díjszezon közepén esett el, és ment ki a válla. Ennek következtében felkötött karral érkezett gyakorlatilag minden eseményre. Azonban mindig sikerült poénosra venni a helyzetet. A Golden Globe-gálán például a körmeire lakkozta az „ouchy”-szót, az Emmy-díjátadón pedig mint a Legjobb mellékszereplőnek járó díj átadója kicsit beszélt is a sérüléséről.

„Sokan kérdezték, hogy mi történt a karommal. Igazából a vállammal van gond, és azt gondolom, hogy a ma este tökéletes alkalom arra, hogy elmondjam, hogy azért történt, mert Kieran Culkin sz@rrá vert” – viccelődött.

Pedro Pascal a Critics Choice Awardson (Fotó: Presley Ann/Getty Images for SeeHer)

Azonban nem Pascal az egyetlen, akinek egy baleset után kellett megjelennie a vörös szőnyegen.

Az alábbi galériában összegyűjtöttük a hasonlóan szerencsétlenül járt sztárokat.

george clooney nlc

A 2009-es Velencei Filmfesztiválon mutatták be George Clooney Kecskebűvölők című filmjét. A vörös szőnyegen a színész keze be volt gipszelve, miután rácsapta a kocsiajtót, és eltörte a kezét. (Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images)

kristen stewart

Kristen Stewart a 2013-as Oscar-gálára mankó segítségével sétált be, ugyanis néhány nappal azelőtt üvegbe lépett, ami súlyosan felsértette a talpát. (Fotó: George Pimentel/Getty Images)

daniel craig nlc

Daniel Craig stílusosan ünnepelte a 007-es debütálását: a Quantum csendje forgatásán ripityára törte a vállát, ezért még a bemutatóra is felkötött karral érkezett. (Fotó: Francois Durand/Getty Images)

gillian anderson nlc

Gillian Anderson a 2017-es BAFTA-gálán mutatta meg, hogy nem ciki a mankó. A színésznő korábban eltörte a lábát, miután Costa Ricán nyaralva egy túl sekély medencébe ugrott bele. (Fotó: Karwai Tang/WireImage)

brad pitt nlc

Brad Pitt 2012-ben a Critics Choice Awardson keltett riadalmat, mikor bottal pózolt a vörös szőnyegen. Kiderült, hogy megcsúszott a lépcsőn, miközben a hároméves kislányát vitte a karjában, így gyakorlatilag a gyereket mentette a térde kárán... (Fotó: Fairchild Archive/Penske Media via Getty Images)

mariah carey nlc

Mariah Carey A komornyik című 2013-as filmjének bemutatójára érkezett bekötözött karral. Egy videóklip forgatáson kiment a válla. (Fotó: Daniel Zuchnik/FilmMagic)

niall horan nlc

A One Direction egykori tagja, Niall Horan, akkor még a fiúbandával együtt volt hivatalos a 2014-es BRIT Awardsra. Csakhogy az esemény előtt komoly térdműtétje volt, így csak mankókkal tudott a vörös szőnyegre állni. (Fotó: Karwai Tang/WireImage)

susan sarandon nlc

A 2010-es Dr. Halál című filmje premierjére Susan Sarandon mankóval érkezett, mégpedig azért, mert Haitin megcsúszott az esőben. (Fotó: Michael Loccisano/Getty Images)

via

Exit mobile version