nlc.hu
Sztárok

Vidnyánszky Attila balesete a színpadon

Színpadi balesetben súlyosan megsérült Vidnyánszky Attila

Mentő vitte el a színházigazgatót.

Színpadi balesetet szenvedett Vidnyánszky Attila, súlyosan megsérült – értesült a Blikk. A Nemzeti Színház direktora szombaton, a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gála rendezvényen elesett, amikor az életműdíjat kapott Hobo méltatása után lesétált a színpadról.

Vidnyánszky Attila,

Vidnyánszky Attila köszöntőt mond a Petőfi Zenei Díjátadón az MTVA óbudai stúdiójában – Fotó: MTI/Kovács Tamás 

Odament az ünnepelt Hobóhoz, hogy átölelje, ekkor történt a baleset. A bulvárlap úgy tudja, az esés nem volt kicsi, a direktort – aki a helyszínen egy bokarögzítő sínt kapott – mentő vitte el a helyszínről. Vidnyánszky Attila lába olyan súlyosan megsérült, hogy műteni kellett. A gyógyulása sok időt vesz majd igénybe: több mint egy hónapig még járógipszet sem kap, aztán hosszú rehabilitáció következik.

Vidnyánszky Attila balesete amúgy alig 3 hónappal azután történt, hogy az általa igazgatott színházban, a Nemzeti Színházban súlyos baleset történt. Annak kapcsán akkor a direktor többek között azt nyilatkozta, hogy „a színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteketö.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top