Opitz Barbit 2016-ban ismerte meg az ország, amikor Tóth Gabi mentorálásával megnyerte az X-Faktort. A fiatal énekes az elmúlt időszakban viszont nem a zenei tehetsége, sokkal inkább a drámai se veled, se nélküled kapcsolatával szerepelt az újságok hasábjain.
Tóth Gabi, aki szintén olykor botrányos magánéletével tűnik ki a hírességek közül, most a Hatvani Polgári Szalon vendége volt, ahol elmondta, nagyon fontos számára a tehetséggondozás, ám Barbival elsodorta őket az élet egymás mellől.
Mindig azt mondtam, hogy én nem fogok nyomulni, bármikor kérdésetek van, vagy tanácsra van szükségetek, vagy rám, én itt vagyok. Volt, amikor főztem nekik, ruhát vagy pénzt adtam nekik. Például Opitz Barbi olyan volt, mintha a fogadott lányom lenne. Ő nagyon tehetséges művész, remélem, visszatalál majd arra az útra, ahol ezt megmutathatja. Ez a stílus is szuper, amiben most ad ki dalokat, de ő sokkal mélyebb csajszi, mint amit most látni belőle
– fogalmazott Gabi.
A Blikk Barbit is megkereste a témával kapcsolatban, aki elárulta, valóban eltávolodtak Gabival. „A próbák mellett rengeteg közös programot csináltunk Gabival. Elmentünk vásárolni, és vett nekem ruhákat, főztünk vagy csak nagyokat beszélgettünk. Abszolút a bizalmasom volt, és én is családtagként tekintettem rá abban az időben. Sajnos ezek az alkalmak a műsor után egyre ritkultak, majd teljesen megszűntek. Nincs ennek különösebb oka, ez az évek során alakult így, fokozatosan távolodtunk el. Mindenki folytatta tovább a saját életét, és építette a karrierjét. Viszont a mai napig nagyon hálás vagyok neki minden segítségéért.”
Az énekesnő ezt követően arra is reagált, hogy Gabi szerint nincsenek mélységek a mostani alkotásaiban. „Azt gondolom, a mostani dalaimban is rengeteg mély érzés van. Szerintem arra gondolhatott Gabi, hogy jelenleg nem maximálisan mutatom meg a tehetségem. Engem úgy ismerhettek meg az emberek az X-Faktorban, mint egy lírai, nagyívű dalokat előadó énekesnőt, aki leénekli a csillagos eget. Én is érzem magamban, hogy többre is képes vagyok, de amikor stílust választottam, akkor olyat kerestem, amely nekem és az embereknek is tetszik. Így jött ez a latin hangzás.”