nlc.hu
Sztárok
Merényletek a királyi családok tagjai ellen

„Azért vagyok itt, hogy megöljem a királynőt” – koronások elleni merényletek

Volt olyan, akit el akartak rabolni, hogy váltságdíjat követeljenek. De előfordult, hogy az emberölés volt a cél.

Nem kell annyira sokat visszautazni az időben, hogy egy koronás elleni bűntényt találjunk!

Merénylet a trónörökös ellen!

A holland király örököse, Katalin Amália 2022-ben került veszélybe. A trónörökös, ahogy minden vele egykorú, szeptemberben beiratkozott az amszterdami egyetemre. Azt szerette volna, hogy épp olyan életet élhessen, mint a többiek. Felvette a kurzusait, és azt tervezte, hogy néhány barátjával beköltözik egy lakásba. Természetesen, mint trónörökös járt neki a biztonsági szolgálat, de szüleivel kötött „megállapodás” szerint, ezt minimalizálták. Ám napokkal ezt követően kiderült, hogy egy bűnszervezet az elrablására készül, hogy váltságdíjat kérjenek érte. A hercegnőnek nem volt más választása, mint hogy visszaköltözzön a hágai palotába, és elfogadja a fokozott biztonsági szolgálatot.

Katalin Amália hercegnő

Katalin Amália hercegnő (Fotó: Patrick van Katwijk/Getty Images)

Idén év elején aztán a 20 éves lány bátor lépésre szánta el magát: a Bunte magazin szerint Katalin Amália visszaköltözött Amszterdamba. A holland lapok arról írnak, hogy több tucat kamerát állítottak fel, és számos további óvintézkedést hoztak azon a környékén, ahol a hercegnő lakik.

„Most el fogom rabolni!”

Nem a holland hercegnő az egyetlen, aki ellen elrablás volt készülőben: 1974-ben a brit Anna hercegnőt akarták elrabolni. II. Erzsébet lánya éppen egy rendezvényről tartott a Buckingham-palota felé a férje társaságában, amikor egy autó elállta az útjukat, és tüzelni kezdett. Az összecsapásban Anna testőre és sofőrje is megsérült. Amikor viszont a férfi az autóhoz lépett, és közölte a hercegnővel, hogy elrabolja, az teljes nyugalomban azt felelte: „Még mit nem!”

Végül egy arra sétáló civil, aki egyes lapok szerint egy egykori bokszoló volt, leütötte az elkövetőt, és segített Annának elmenekülni. Aztán megérkeztek a zsaruk és lekapcsolták a merénylőt, aki – mint kiderült – váltságdíjat akart kérni a néhai királynő egyetlen lányáért.

Anna hercegnő és testőre

Anna hercegnő és testőre, James Beaton a Westminster Kórházban, 1974. március 25-én (Fotó: Central Press/Hulton Archive/Getty Images)

A királynő életére törtek!

Amikor a királynő elleni merényletről van szó, gyakran merül fel Michael Fagan neve, akinek kétszer is sikerült betörnie a Buckingham-palotába. Egyszer egészen a néhai királynő hálószobájáig jutott. Ám most nem az ő akciójával foglalkozunk! 1981-ben egy Christopher John Lewis nevű férfi megpróbálta megölni Erzsébetet Új-Zélandon. A férfi az ablakból akarta lelőni a királynőt. Nyolc nappal később tartóztatták le. Amikor elkapták, közölte a rendőrökkel, hogy ha „eltalálta volna a golyó a királynőt, akkor már árulással vádolnák meg?”

Michael Fagan

Michael Fagan a királynő ágyánál (Fotó: Staff/Mirrorpix/Getty Images)

És még mindig van hasonló esetünk! Egy bizonyos Jaswant Singh Chail elismerte, hogy betört a windsori kastély területére abban a reményben, hogy megölje az uralkodót. Ő azt állította, hogy az 1919-es indiai Amritsar mészárlásért akart elégtételt venni. A férfit még a betörés előtt letartóztatták. Amikor a királyi gárda egyik tagja megkérdezte, hogy mit keres a birtokon, azt felelte: „Azért vagyok itt, hogy megöljem a királynőt.” Több vádpontban is bűnösnek nyilvánították.

Még György herceg sem volt biztonságban

György herceg csak ötéves volt, amikor egy Husnain Rashid nevű férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Az ok az volt, hogy a Telegram nevű üzenetküldő segítségével György herceg elleni támadásra buzdította az embereket. A férfi bűnösnek vallotta magát terrorizmusra való felbujtásban, mivel több javaslatot is tett arra, hogyan kellene elvégezni a merényletet. Még a kisfiú iskolájáról is posztolt képeket.

Husnain Rashid

Illusztráció Husnain Rashidról, György herceg állítólagos merénylőjéről (Fotó: Profimedia)

Károly úgy tett, mintha mi sem történt volna!

Erre a listára végül, de nem utolsósorban György herceg nagyapja is felkerül! Károly még walesi herceg volt, amikor 1994-ben egy David Kang nevű férfi két lövést is leadott rá, miközben beszédet tartott Ausztráliában. A férfi azt mondta, soha nem akarta bántani Károlyt, csak a figyelmet akarta felhívni az ausztrál fogolytáborokban fogva tartott kambodzsai menedékkérők helyzetére. Kang megúszta 500 óra közmunkával, Károly pedig az incidens után ott folytatta a beszédét, ahol félbehagyta.

David Kang

Károly herceg és merénylője ,David Kang (jobbra) (Fotó: Martin Keene – PA Images/PA Images via Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top