nlc.hu
Sztárok
Hosszú Katinka és kislánya

Hosszú Katinka közös képet tett közzé a kislányával

A sportoló örömmel posztol a gyerekéről, ám az arcát nem mutatja.

Hosszú Katinka folytatja az úszókarrierjét – cikkezték még tavaly novemberben a lapok. Szülés után azzal a céllal állt neki újra edzeni, hogy 2024 nyarán Párizsban a hatodik olimpiáján is ott legyen. Korábban láthattunk is posztot arról, hogy férjével, Layber-Gelencsér Mátéval, valamint kislányukkal, Kamíliával utazott el edzőtáborozni. A 34 éves – háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok – úszónő most Spanyolországból jelentkezett be, méghozzá a medence széléről.

„Kamília első gyakorlása” – írta a bejegyzés mellé Katinka, emellett az út Párizsba hashtag is odakerült. Az Iron Ladynek 35 évesen a párizsi lenne a hatodik olimpiája. Utoljára a 2022-es nyári Európa-bajnokságon állt rajtkőre, azóta megszületett kislánya, Kamília.

Hosszú Katinka

Hosszú Katinka (Fotó: Birton Szabolcs)

Elszánt az indulásban 

Tavaly év végén az Index megkérdezte tőle, hogy van-e benne igazság, hogy leginkább vegyesen érne oda Párizsban? Katinka akkor ezt felelte:

„Igen, még mindig a 200 és a 400 vegyes áll hozzám a legközelebb. A hátúszás sokkal inkább nehézkes, mondom ezt úgy, hogy ebben az úszásnemben Rióban olimpiai bajnok lettem 100-on, ezüstérmes 200-on. A vegyes az én világom, elég, ha azon belül van egy kis hátúszás. Erre készülök, egyértelműen kijelenthető, a folytatást az motiválja, hogy a párizsi olimpián újra megmutassam magam” – nyilatkozta a sportoló. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top