nlc.hu
Sztárok
Bodrogi Gyulát kirúgták a főiskoláról

Soha nem hallott történetet mesélt Bodrogi Gyula – kirúgták a főiskoláról

Ma már el sem tudnánk ezt róla képzelni.

Bodrogi Gyula 89 évesen is fáradhatatlan. Miközben folyamatosan dolgozik, előszeretettel jelenik meg eseményeken és ad interjút a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész. Legutóbb például Palik Lászlóék vendége volt a Három igazság Extra című műsorban. 

Bodrogi Gyula

Fotó: Olajos Piroska

A színész egy olyan régi történetet idézett fel, amit talán soha nem hallottunk róla. Mint kiderült, fiatalkorában egyáltalán nem volt mintadiák. Sőt, még a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról is sikerült magát kirúgatnia egy rövid időre, amikor 1954 és 1958 között volt a tanulójuk. A legendás színész elmesélte, hogy abban az időben volt egy terem, ahol filmeket vetítettek a hallgatók számára, egy alkalommal azonban olyan nyugati filmre került a sor, amire a színésztanulókat nem engedték be. Ez természetesen nem nyerte el Bodrogi és társai tetszését. 

Azt mondták, ide most a színészek nem jöhetnek be, mert a színészeknek árt, ez egy amerikai film. Szerintem, már nem tudom pontosan. Na de bennem abban pillanatban megszületett Petőfi Sándor, azt mondtam, ilyen nincs

 – emlékezett vissza Bodrogi, amit a Bors idézett. Kiderült, a termet belülről bezárták, amit a színész vezetésével a diákok fel akartak feszíteni kívülről. Ez olyan jól sikerült, hogy keretestől kapták ki az ajtót a helyéről. Míg a többieket csak felfüggesztették, Gyulát kirúgták, mivel már több mint 15 fegyelmije volt. Természetesen később, egy tanára közbenjárásának köszönhetően visszavették az intézménybe, egy újabb fegyelmi tárgyalást követően. 

„Gellért Endre volt az elnöke a fegyelminek. Következőképpen zajlott: »Maga tönkre akarja tenni a főiskolát!« Mondtam, én nem akarom. Gellért körbenézett: »Nem akarja tönkretenni. Maga utálja az osztálytársait!« Mondom, én nem. »Nem utálja az osztálytársait.« Csináltunk egy ilyen színdarabot” – idézte fel a színész, akivel egyébként a portás közölte a jó hírt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top