Fiatalkori traumájáról vallott a Cápák között sztárja, Varga Eszter

Egy pillanat alatt kellett felnőni.

T. D.

2024. Március 13.

Dr. Varga Eszter a nézők egyik kedvence a Cápák között című műsorból. A banktulajdonos sosem beszél magas lóról, pedig lenne rá oka, ehelyett mindig kedves, mosolygós, segítőkész. Sokan el sem tudják képzelni, hogyan lehet valaki egyszerre remek csúcsvezető és négygyermekes édesanya. Pedig bátran ki lehet jelenteni, élete minden területén a maximumot nyújtja.

Fotó: Anita Festy

Korábban többször beszélt arról, sokáig puhították őt a szerkesztők, hogy Cápa legyen belőle, amit csak akkor fogadott el, amikor férje és gyermekei is rábólintottak. A Best magazinnak nem csak az anyaságról mesélt, hanem egy régmúlt tragédiát is felelevenített.

„Édesapám halála életem legnagyobb traumája. Fiatal volt, ötvennégy éves, minden előzmény nélkül egy szívinfarktus vitte el. Van egy testvérem – addig mi, négyen egy nagyon összetartó, szeretetteljes családban éltünk. Aztán édesapám halálával a csoportdinamika erősen megváltozott.

Újra kellett építenünk a sziklaszilárd, erős bástyánkat, de miután addig is egy nagyon jó értékrend szerint éltünk, ezt meg tudtuk valósítani, tovább tudtunk lépni. Igaz, ára is lett, hiszen ennek következtében én egy pillanat alatt felnőttem, és akaratlanul is családfővé váltam.

Amikor hármasban együtt vagyunk, azt szoktuk mondani: »Na apa, ott fent, a felhőn biztosan elégedett vagy velünk.« Egyébként amikor a férjem éppen annyi idős lett, mint amikor az édesapám meghalt, egész évben árgus szemekkel mentem utána… Csak akkor nyugodtam meg, miután letelt az az év, és láttam, nem történt semmi baj” – mesélte a lapnak az üzletasszony, majd elárulta, mindig édesapja motiválta arra, küzdjön azért, amit igazán el szeretne érni az életben.

A Cápa ezt követően arra is kitért, szerencsére nem csak a munkájában sikeres, hanem a magánélete is a lehető legjobban alakul, amiért tesz is. „A férjemmel huszonöt éve vagyunk együtt, ha újrakezdeném, most is őt választanám. Viszonylag későn szültem, harmincnyolc évesen, miután maximalista voltam, vagyok, addigra a munkámban elég szép eredményeket értem el. Természetesen ezt a maximalizmusomat vittem tovább a gyerekek születése után, illetve velük kapcsolatban is. Képeztem magam »gyereknevelésből«, előfordult, nem is egyszer, hogy jött hozzánk a védőnő, és nem ő, hanem én mondtam neki okos dolgokat, amiket aztán le is jegyzetelt. Egyébként amíg a két gyerekem óvodába nem ment, négy éven át otthon voltam velük, és addig csak feleség, anya és háztartásbeli voltam. Annyi szabadságot engedtem meg magamnak, hogy közben tanultam.”