Vitray Tamás feleségének egy tragédia miatt ért véget a karrierje

T. D. | 2024. Március 17.
Nem volt számára könnyű erről beszélni.

Februárban derült ki, hogy a 91 éves Vitray Tamás negyedik alkalommal is megnősült. A legendás tévés és felesége, Éva 2019-ben találkoztak először, majd egy közös munka hozta őket össze. Tamás hamar beleszeretett a nőbe, majd nem tétlenkedett, el is vette feleségül. 

Vitray-Ivens Éva és Vitray Tamás (Fotó: Fókusz)

Éva egykoron sikeres operaénekesnő volt, amiről egy 24 évvel ezelőtti videó is tanúbizonyságot tesz. Adódott tehát a kérdés, miért nem tündököl már a színpadon az énekesnő. 

Ami a korábbi életemet illeti, a két gyerekem két apától született. A második férjem hirtelen meghalt, és én ott maradtam két gyerekkel. Nagyon nehéz volt, összeomlottam, olyannyira, hogy az énekléssel is fel kellett hagynom…

– idézte fel élete legnehezebb időszakát a Story magazinnak Éva. 

Korábban egyébként azt is elárulta, természetesen gyermekei véleményét is kikérte a házassággal kapcsolatban, akik örömmel támogatták édesanyjukat. 

Exit mobile version