nlc.hu
Sztárok
Elszerették Németh Kristóf partnerét

Németh Kristóf teljesen lefagyott: „Végignéztem, ahogy elszeretik a páromat…”

Németh Kristóf élete nem mindig volt ennyire boldog és kiegyensúlyozott, korábban ugyanis őt is érték csalódások a szerelemben. Ezekből azonban rengeteget tanult...

Németh Kristóf a tavalyi évben vált háromszoros apukává. A színész felesége, Zita augusztusban hozta világra Olivért, azóta pedig természetesen teljesen megváltozott az életük, a művész azonban imádja családját, elmondása szerint negyedszeres apuka is lenne.

Németh Kristóf

Németh Kristóf / Fotó: Trenka Attila

Most azonban egy egészen más témával kapcsolatban szólalt meg a #Bochkor című műsorban, ahol hűtlenségről, megcsalásról beszélgetett a házigazda legutóbbi vendégeivel, Wossala Rozinával, Curtisszel, Dobos Evelinnel és Németh Kristóffal. Utóbbi a „Volt-e olyan helyzet, hogy észrevetted, hogy a párodat próbálják becserkészni?” kérdésre bevallotta, anno került már emiatt kellemetlen helyzetbe.

Nemcsak olyan volt, hogy valaki ráhajtott a páromra, hanem azt is végignéztem tulajdonképpen, hogy elszereti… De visszagondolva ez teljesen látható volt. Le voltam fagyva abban a helyzetben

 

– vallotta be a színész.

Nem kesergett miatta

Bár a legtöbben teljesen kétségbeesnek, ha elszeretik tőlük a partnerüket, a színész azonban azt is kifejtette, hogy ezekben a helyzetekben ő nem a hódolót okolja, ugyanis ha valakit el lehet csábítani, akkor a saját párkapcsolatában volt a hiba és nem működött valami. A naphíre.hu kérdésére pedig bővebben ki is fejtette, hogy mi lehetett a gond.

“Akkor még nem volt bátorságom teljesen őszintének lenni egy kapcsolatban, ami biztosan más a mai énemhez képest. Azt gondolom, hogy kérdezni és mondani is nagyon fontos: »Figyelj! Nekem az nagyon jó, hogy te ilyen és ilyen vagy«, »Figyelj, nekem az nem jó, hogy ezt így csináljuk, ahogyan élünk, ahogyan viselkedsz mostanában…«. »Figyelj, aggályaim vannak; jól látom?«, »Mi van benned?«” – valószínűleg ezek maradtak el ebben a kapcsolatban, amiről beszélek…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top