Esküvőre készül Tápai Szabina, férjhez megy a húga

T. D. | 2024. Március 20.
Nagy az izgalom a családban.

Tápai Szabina húgát, Tápai Andit tavaly ismerhette meg az ország, amikor a Szingli vagy svindli című műsorban kereste az igazit. Habár a műsor nem hozta meg a hosszútávú szerelmet Andinak, idővel mégis megtalálta az igazit, ráadásul a műsorban szerzett ismeretség által. 

Fotó: Instagram

Andi korábban is hangsúlyozta, az elmúlt években milyen szoros kapcsolat alakult ki közte és testvére között, ezért nem meglepő, hogy Szabina is majd kiugrik a bőréből, ugyanis pár napja eljegyezték húgát. 

Tesóm nagyon boldog volt, nagyon örült nekünk. Miután megismertem Imit, kiderült, hogy pár évvel korábban Szabinával közösen szerepelt egy tévéműsorban, és már akkor mondta neki, szerinte mennyire összeillene a húgával. Nagyon támogatta az egész kapcsolatot, sőt azt is, hogy én is férjhez megyek, mert nyilván a családomban ez mindig egy nagyon-nagyon várt pillanat volt

 – mesélte a Borsnak Andi. 

A kézilabdázó arra is kitért, hogyan alakult a testvérével a kapcsolata. „Anyuval gyerekkorom óta nagyon szoros a kapcsolatom, vele mindig mindent meg tudtam beszélni. Az utóbbi időben már többször esett szó róla, hogy Szabinával is nagyon-nagyon szoros lett a kapcsolatunk, ami miatt nagyon hálás vagyok. Tényleg egy olyan ember számomra, akivel bármit megoszthatok. Isten segítségével lett ennyire jó a testvéri viszonyunk. Még Szabina sem tud róla, de azt szeretném, hogy ő legyen a tanú, amikor egybekelünk Imivel.

Exit mobile version