nlc.hu
Sztárok
Sydney van den Bosch esküvői ruhája

Sydney van den Bosch már tudja, hogy ki fogja tervezni az esküvői ruháját

Sydney van den Bosch elmondása alapján ugyan még nincsen konkrét elképzelésük az esküvő részleteivel kapcsolatban, azt azonban már most tudja, hogy melyik tervező ruháját viseli majd a nagy napon.
Sydney van den Bosch

Sydney van den Bosch még januárban mesélt arról, hogy a válás okozta rengeteg nehézség ellenére végre újra rátalált a szerelem. A műsorvezető még ugyanebben az időszakban meg is mutatta új szerelmét, a teniszedzőként dolgozó Kaszás Benjámint. A műsorvezető és a teniszedző között láthatóan remekül megvan az összhang, amit remekül bizonyít az is, hogy már az eljegyzésre is sor került. 

Sydney a Borsnak nemrég arról mesélt, hogy habár az esküvővel kapcsolatban még szinte semmiről sem született konkrét döntés – hiszen még nincsen időpont és helyszín sem – már most tudja, hogy melyik tervező ruháját fogja viselni a nagy napon. A TV2 műsorvezetőjének elmondása alapján már régóta követi Merő Péter munkásságát, ráadásul minden évben az ő ruháit viseli a jeles alkalmakon.

„Szeretnék ezúttal egy picit más irányba gondolkodni, mást mutatni magamból. Péternek is az volt a kérése, hogy változtassunk, legyek merész, de mivel a megszokások rabja vagyok így ez nagyon nehéz. Remélem, az esküvő ennél eggyel egyértelműbb döntés lesz, és nem fogok ehhez hasonló helyzetbe kerülni. Legrosszabb esetben lesz három ruhám” – meséli a lapnak. 

Sydney és Péter kapcsolata igazán szoros lett az utóbbi években, így szinte egyértelművé vált, hogy az egyik műalkotását viseli majd az esküvőn is. 

„Amikor voltam Péternél próbálni, szóba került ez a kérdés is. Mivel ő a kedvenc tervezőm, nem gondolnám, hogy mást választanék, ha arra kerül a sor” – összegezte a műsorvezető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top