nlc.hu
Sztárok
Szoboszlai Dominik milliós szettje

Kétmillió forintba kerül Szoboszlai Dominik hétköznapokon viselt melegítőszettje

Csak a táskája egy átlagos magyar fizetést tesz ki.

Bátran kijelenthetjük, Szoboszlai Dominik hazánk legtehetségesebb futballistája jelenleg. A Magyar válogatott csapatkapitányát nyáron vásárolta meg a Premier League-ben szereplő Liverpool. Dominik pillanatok alatt lett az angol szurkolók kedvence, természetesen ehhez hozzájárul az is, hogy a 22 éves középpályás nem csak a válogatottban ontja a gólokat. 

Szoboszlai Dominik

Fotó: Profimedia.hu

Az igazolása után pár héttel még a nevével fémjelzett mezeknek az ára is az egekbe volt. A legnagyobb szurkolók 90,95 fontért, vagyis körülbelül 40 ezer forintért tudták megvásárolni. Ez persze a közelében sincs annak, amennyit Dominik havonta zsebre tesz. Ugyan pontos adatok nincsenek arról, mennyit kap a klubtól és mennyit a válogatott szereplésekért, de sok mindent leszűrhetünk abból, milyen luxusotthona van, vagy mennyibe kerül a melegítőszett, amiben edzésre jár. 

TikTok-on a celebrities_drip nevű felhasználó összegezte a focista ruháinak árát.

A képen látható Louis Vuitton dzseki 3650 dollárba kerül, ami közel 1 millió 34000 forint. A szintén Louis Vuitton nadrág valamivel olcsóbb, 2800 dollár, azaz 1 millió forint. Talán a cipője a legolcsóbb viselete, de az is 1050 dollár, tehát 385 000 forint. A kistáskája, ami szintén Louis Vuitton márkájú, 11000 dollárba, 404 000 forintba fájt. 

 

Az említett ruha: 

És annak a pontos értékét ITT tudod megtekinteni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top