nlc.hu
Sztárok
Patai Anna várja már, hogy anya legyen

Patai Anna: „Olyan boldog vagyok, hogy anyuka lehetek”

Párjával gimnázium óta vannak együtt.

A Megasztár felfedezettje, Patai Anna március elején jelentette be, hogy párjával, Bencével első közös gyermeküket várják. A 24 éves énekesnő ennél boldogabb nem is lehetne, ráadásul a várandósság semmilyen kihatással nincs a hétköznapjaira. 

Patai Anna

Fotó: Olajos Piroska

Egyelőre nagyon jól viselem a várandósságot. Szerencsére a rosszullétek is csak ritkán törtek rám, könnyedén átlendültem a nehezebb napokon. Úgy tervezem, hogy szinte a szülésig dolgozni fogok, már most telik be a naptáram tavaszi és nyári fellépésekkel” – árulta el a Meglepetés magazinnak a 24 éves Patai Anna, aki gimnáziumi osztálytársához ment feleségül tavaly ősszel.

Nyolc közösen töltött év után házasodtunk össze, és mindketten fiatalon akartunk szülőkké válni. Nagyon örülünk, hogy ez az álmunk hamarosan valóság lesz. Várakozással teli hónapokat élünk át.

Anna a férje vezetéknevét is felvette, bár tudja, manapság nem szokás, de szerette volna megőrizni ezt a hagyományt. Az énekesnő arról is szót ejtett, Bence gázszerelőként dolgozik, és bár viszonylag ritka, hogy egy művészi beállítottságú ember más szakmából válasszon magának párt, de az ő házasságuk kitűnően működik. „Amikor megismerkedtem Bencével, én már színházakban játszottam és koncerteztem is, tehát pontosan tudta, hogy az időbeosztásom és az életvitelem kissé sűrű. Például esténként vagy hétvégenként sokszor koncertezem vagy színházban játszom. A férjemet ez nem zavarja, sőt, mindig elkísér a fellépéseimre. Mindenben támogat, számíthatok rá. Szeret velem jönni, és én is nagyon szeretem, amikor együtt vagyunk.

Mint mondja, apás szülést terveznek, de Anna édesanyjára is számíthat a szülőszobában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top