Az Adom a napom mai vendége Kamarás Iván. A színész már kamaszkora óta, tehát több mint három évtizede színpadon áll és rendkívül színes pályafutást tudhat maga mögött. Játszott olyan patinás színházakban, mint a Pesti Színház, a Vígszínház vagy a Szegedi Nemzeti Színház, de alternatív társulatokban is kipróbálta magát. Több tucat filmben és televíziós produkcióban, illetve show-műsorban láthattuk. Mindemellett a zene is mindig fontos része volt az életének: önálló albuma is megjelent, de közreműködött színészlemezeken és zenekari formációkban.
Na de arról, hogyan néz ki egy átlagos, csütörtöki napja, eddig keveset tudtunk. Ma kiderül, milyen, ha nem színpadon áll. A műsorvezető, Geszti Péter el is árulta, mire kíváncsi Kamarás Ivánnal kapcsolatban.
Mai vendégem igazi nagyvad. Nem csak abban az értelemben, hogy egykor A dzsungel könyve című musicalünkben tigrisbőrbe bújt. Emlékszem, a kilencvenes években ő volt az, akiért valósággal döglöttek a nők, mégis több volt ügyeletes szívtiprónál, egy nagy drámai színész pályája nézett ki neki. Mennyire alakult a sorsa úgy, ahogy ő tervezte? Hogyan látja a szerepeket, amiket az élettől vagy éppen önmagától kapott? Hogyan teljesített és teljesít ma apaszerepben? Hogyan kell, ha kell egyáltalán alfahímnek maradni túl az ötvenen is? És egyébként is hogyan él, hogy telik egy napja? Megkérdeztem tőle, adod-e a napod. Ő nagyon adta.
– mondta Geszti Péter.
Ha tudni akarod, mi mással tölti a napját Kamrás Iván, kövesd élőben a www.nlc.hu/adomanapom oldalon, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót a mai nap eseményeiről, na meg persze sok másról is.