nlc.hu
Sztárok
Bugyiban és melltartóban hódít Hunyadi Donatella

A kanapén pihengetve, egy szál bugyiban és melltartóban hódítja a szíveket Kiszel Tünde lánya

Hunyadi Donatella úgy tűnik egy fokkal vagányabbra vette a figurát a Dancing with the Stars után.

Hunyadi Donatellát a Dancing with the Stars korábbi évadában ismerhette meg igazán a nagyvilág. Donatella, mint mondta, édesanyja, Kiszel Tünde miatt vállalta el a műsorban való szereplést, mivel szeretett volna kitörni az árnyékából. Habár kiskora óta ismertségnek örvend, ám legtöbben egészen addig a pontig csak a naptárdíva lányaként emlegették. A tavalyi évben azonban úgy döntött, hogy szeretne végre ő maga is érvényesülni és kilépni édesanyja árnyékából

Hunyadi Donatella és édesanyja, Kiszel Tünde

Hunyadi Donatella és édesanyja, Kiszel Tünde. (Fotó: Trenka Attila)

„Szerettem volna kívül maradni a celeb világon. (…) Mivel van egy modell karrierem és diplomáztam a Zeneakadémián, úgy éreztem, hogy nekem erre nincs szükségem. Viszont amikor megkerestek a műsortól, nem mondtam rögtön nemet. Valami megmozdult bennem, aludtam rá néhányat, és arra jutottam, hogy ez jó alkalom arra, hogy kilépjek édesanyám árnyékából és önálló emberként tudjak érvényesülni ebben a világban” – indokolta Donatella a táncos show-műsorban való szereplését.

Megmutatta a dögösebb oldalát is

Donatella a Dancing with the Stars-nak köszönhetően el is érte a vágyát, a nézőközönség ugyanis hamar a szívébe zárta a tehetséges és nem mellesleg gyönyörű lányt. Kiszel Tünde gyermeke azonban azóta sem áll meg egy pillanatra sem, táncpartnerével például felkérést kaptak a március 10-i Tina Turner emlékkoncertre is. Ez úttal azonban egy kicsit más dolog kapcsán hívta fel magára a világ figyelmét.

Donatella ugyanis az egyik legújabb Instagam-posztjában megmutatta a világnak a szexisebb oldalát is. 

Bejegyzésében egy szál fehérneműben láthatjuk, a kanapén pihengetve, igencsak dögös pozícióban. Bájos arcát, hosszú combjait, lapos hasát elnézve pedig hamarosan talán azt is kijelenthetjük majd, hogy a szexikon lánya lassan saját maga is szexikonná válik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top