Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikrei 2022 októberében jöttek világra, és bár a színésznő meglehetősen gyakran enged bepillantást a családi életükbe, most egy egészen ritka pillanatot osztott meg a rajongókkal.
A felvételen a másfél éves Elza és Franciska kézen fogva sétálnak egymással az otthonukban. Kicsit bizonytalan lépteik, miközben anyukájuk videózza őket, de ennél kedvesebb jelenetet keveset látni. A színésznő is egészen meghatódott ezt látva, hallani, ahogyan a felvételen – amit itt tudsz megnézni – azt sóhajtja:
Így sétáltok együtt? Istenem…
A sztárpár korábban már mesélt arról, hogy mindketten teljes értékű csapattagok a gyerekek nevelésében. Nemrég pedig D. Tóth Kriszta műsorában, az Elviszlek magammalban azt is megosztották, hogy külön alszanak. „Egyik szobában az Ervin az egyik gyerekkel, én pedig a másik szobában a másikkal. És akkor kinek mikor van szerencséje, hogy pont nála volt a jobb alvó gyerek.”
Akkor arról is meséltek, hogy nem gondolják, hogy ikrekkel az élet logisztikai rémálom lenne, hiszen dadusuk is van, és a családjuk segítségére is számíthatnak.