A TV2 Házasság első látársa című műsora rengeteg drámát és izgalmat hozott a nézők életébe. Szinte mindenkinek megvolt a kedvenc párosa. A végén azonban nem csak a szereplők, de nézők szíve is összetört, amikor a legtöbben a válás mellett döntöttek. Gyöngyi és Csabi rögös utat jártak be, talán ők voltak azok, akiknek a szerelmében kevesen hittek.
![Gyöngyi és Csabi](https://nlc.hu/uploads/2024/05/gyongyi-es-csabi.jpg)
Gyöngyi és Csabi (Házasság első látásra)
Meglepő módon, ők nem csak a műsor kedvéért döntöttek amellett, hogy folytatják a házasságukat, ugyanis pár hete a Tények Pluszban elmondták, azóta is együtt vannak és az összeköltözést fontolgatják. Most ismét kamerák elé álltak és közölték, mostanra mégis úgy döntöttek, elválnak.
Annak ellenére, hogy ugye a házasságunk nem sikerült, én úgy gondolom, hogy én is és Csaba is nagy önismereten illetve önfejlesztésen mentünk keresztül. Mind a ketten csak nyertünk ebből az egészből
– magyarázta Gyöngyi, aki még nem lépett túl a történteken, ezért nem áll készen egy új kapcsolatra. Csabi hozzátette, ez a kísérlet mindenképp jó volt arra, hogy felismerje a saját hibáit. „Tudom, hogy nem vagyok könnyű eset, de lehet, hogy többször ki kéne mondanom, hogy igen, fontos vagy nekem, szeretlek.”
Gyöngyi és Csabi nem tudják, mit tartogat számukra a jövő, de az biztos, a barátságukat szeretnék megőrizni.