nlc.hu
Sztárok
Daganatot találtak Keresztes Ildikó agyában

Daganatot találtak Keresztes Ildikó agyában

Agyműtéten esett át egy tumor miatt Keresztes Ildikó. Az énekesnő először beszélt betegségéről és gyógyulásról a nagyközönségnek.

Három centis tumort találtak Keresztes Ildikó agyában, akit azonnal műteni kellett. Az énekesnő úgy érezte, annyival tartozik rajongóinak, hogy őszintén meséljen több hónapnyi távollétének okáról. 

Keresztes Ildikó

Keresztes Ildikó (Fotó: Fülöp Dániel)

„A fülemtől vágtak a hajam tövében a homlokom közepéig, mert találtak az agyamban egy daganatot. Novemberben derült ki, ám nem akartam róla beszélni, mert találgatásokra adott volna okot, és nekem elsősorban nyugalomra volt szükségem” – vallotta meg a Nők Lapjának

„Egy nap arra ébredtem, hogy rettenetesen szédülök és hányinger gyötör. Először azt hittem, a front miatt van, vagy a kimerültség okozza, mert tavaly rengeteget dolgoztam. Ám mivel napokig nem múlt el, a barátnőm bevitt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztályára. Befektettek, összevissza vizsgáltak, közben a szédülés elmúlt – valószínűleg egy vírus okozta –, s nem találtak semmit.”

Viszont az utolsó pillanatban csináltak egy agyi CT-t, és felfedeztek egy háromcentis tumort a homlokom mögött

– osztotta meg történetét az énekesnő, aki eleinte azt sem tudta, hogy jó vagy rossz indulatú-e a daganat. Pár napnyi várakozás után azonban kiderült, hogy ugyan jóindulatú, de műtéttel el kell távolítani azt. 

„Egy tumort ugyebár nem lehet meginterjúvolni, hogy tetszik-e még tovább nőni, mert ha igen, akkor sajnos ki kell műteni, ugyanis nagy bajt okozhat, a páciens megvakulhat, lebénulhat, nem sorolom tovább. Keríteni kellett gyorsan egy specialistát, aki megszabadít tőle” – mondta az énekesnő, akinek három hónapig kellett lábadoznia, ezen idő alatt pedig még lehajolnia sem volt szabad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top