nlc.hu
Sztárok
Kórházba került Veréb Tamás

Kórházba került Veréb Tamás, hatalmas fájdalmakkal ébredt a színész

Egyből szaladt az ügyeletre Veréb Tamás, aki komoly térdfájdalmakkal ébredt az egyik reggel, így azonnali ellátásra szorult.

A fiatal színész térdrögzítőben lépett színpadra a hétvégén, és habár kicsit sántított de végigcsinálta a dupla előadást. Veréb Tamás elmondta, hogy igen erős térd fájdalmai voltak, de semmiképpen sem szerette volna lemondani a fellépéseit. 

Veréb Tamás (Fotó: Schumy Csaba)

Veréb Tamás (Fotó: Schumy Csaba)

Nem volt egyszerű részt vennie a Puskás musical főszerepében Veréb Tamásnak, akit egy váratlan fájdalom próbált meg ledönteni a lábáról. A színész ugyanis egyik reggel kínzó fájdalomra ébredt és azonnal a kórházba sietett. 

„Különleges nap volt, nemcsak a darab szempontjából, hálás vagyok, hogy átélhettem.

De két nappal korábban egy komoly térdfájdalomra ébredtem, és persze egyből szaladtunk az ügyeletre. Sajnos nem tudták még az orvosok sem pontosan megmondani, mi az oka. Így hétfő este még vár rám egy MRI vizsgálat is, de már sokkal jobban érzem magam.

Persze az előadásban is visszább kellett fognom magamat a koreográfiánál.” – vallotta meg a színművész, akinek esze ágában sem volt nem színpadra lépni a musical 100. előadásán. 

„Büszkén mondhatom, hogy soha nem hagytam még egy koncertet, vagy előadást sem. A sürgősségin is azt éreztem, hogy nincs arra esély, hogy lemondjam.” – árulta el a Borsnak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top