Jó ideje úgy tűnik, az egykor bohém mindennapokat élő, nőfaló Stohl András végre révbe ért a harmadik felesége, a 19 évvel fiatalabb Vica mellett. Az 57 éves színésznek a napokban tett nyilatkozata most mégis aggodalomra adhat okot – írja a BEST magazin.
Stohl az Angyali vagy ördögi? című interaktív műsor keretében, Jakupcsek Gabriellának nyílt meg egy beszélgetésen, amelyen többek között a nőkről, Stohl András egykori és jelenlegi párjáról is szó esett, akivel – mint kiderült – hamarosan a kritikus évbe lép a házasságuk. „Nagyon érdekes a helyzetem, mert az első feleségemmel is 12 évet voltam együtt, Ancsikával is 12 évet voltam, és Vicával most 10-nél tartunk” – árulta el Stohl. Mint a sztármagazin megjegyzi, kérdés azonban, hogy a színész fiatal felesége megtöri-e a mintát, és két év múlva nem kerül sor válásra.
Stohl András arról is beszélt, hogy min csúsztak el a korábbi házasságai: “Az első feleségemnek nyilván az életmódomból lett elege, úgyhogy nem én váltam meg tőle. Az egy rettenetes nagy kudarc volt. Nagyon rosszul éltem meg. Aztán Ancsival szeretetté alakult a kapcsolatunk, elmúlt belőle a tűz.”