Folytatást kap az 1980-as évek nagy sikerű paródiafilmje, amelyen Josh Gad és Mel Brooks, az eredeti film rendezője is producerként dolgozik.
Az Amazon stúdiójánál már készül a folytatása az 1980-as évek nagy sikerű Űrgolyhók című paródiafilmjének – számolt be a The Hollywood Reporter.
Kiderült továbbá az is, hogy a produkció tervén Josh Gad Grammy-díjas amerikai színész és Mel Brooks, az 1987-es film rendezője is dolgozik, mint producerek. Azonban olyan hírek is járnak, hogy Josh Gad főszereplője is lesz az új alkotásnak, amely Dan Hernandez forgatókönyvéből készül.
A Star Wars-paródia következő részének cselekményéről egyelőre nem osztottak meg részleteket.
1987-ben, vagyis tíz évvel George Lucas Csillagok háborúja című sci-fi klasszikusának bemutatója után készült el az Űrgolyhók. A film világszerte 38,1 millió dollárt hozott a kasszáknál akkoriban, ami mai dollárban számolva mintegy 105 millió dollárt, vagyis 38,7 milliárd forintot jelent, de a kritikusok körében nem aratott osztatlan sikert az alkotás.
Azonban ez nem befolyásolta a film sikerét, ugyanis a következő években kultikus sikerré vált, és Brooks egyik legikonikusabb filmjeként tartják számon.
Az új produkció főszereplője, Gad, a forgatókönyv címlapját osztotta meg közösségi oldalán, melyről bizonyos részleteket kitakart:
Most adtam le egy filmforgatókönyvet, ami szerintem a legviccesebb és legjobb dolog, amin valaha dolgoztam, és olyan kiborítóan izgatott vagyok. A fiúkkal együtt dolgozni a mennyország volt a Földön és sok más bolygón is. Szeretlek titeket fiúk!
– fűzte hozzá bejegyzéséhez Josh Gad.