A magyar ruhakészítő az első nagy filmes munkád a gyerekek születése óta?
Igazából itt még nem voltak meg a lányok. A filmen 2021 augusztusában kezdtem el dolgozni, és akkortájt lettem terhes, amikor a forgatás már a vége felé járt. Ez nagyon régen, már három éve történt. Borzasztóan vártam, hogy kijöjjön, mert
úgy érzem, hogy a Testről és lélekről mellett ez az eddigi legfontosabb filmes munkám.
Amikor elolvastam a forgatókönyvet, azt gondoltam, hogy ezt a szerepet, Marikát nem is játszhatná más. Egy magyar nő, aki Szlovákiában kisebbségben él. Ráadásul ahogy neki, akkoriban még nekem sem volt gyerekem, de már vágytam rá. Az unokatestvérem egy érdekes dolgot mondott a film megnézése után. Egész gyerekkorunkban tartottunk attól, hogy lesz egy olyasfajta harc az egymás mellett élő nációk között, ami a filmben látható. A szlovák-magyar konfliktus meghatározó része volt a gyerekkoromnak. Izgalmasnak találtam, hogy a szlovákok nyúlnak ehhez a témához. Peter Kristúfek – aki sajnos már nincs köztünk – mindig szeretett olyan dolgokról írni, amit az emberek a szőnyeg alá söpörnek, amiről nem szeretnek beszélni, miközben része az életüknek. Tudjuk, hogy a politika mit képes tenni az emberi kapcsolatokkal, elég csak körülnézni.
Borbély Alexandra a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: KVIFF)
Elég csak a mostani orosz-ukrán háborút nézni, akikre fejben sokáig testvérnépekként gondoltunk.
Pontosan. Szomorú látni, hogy azok, akiknek össze kéne tartaniuk, segíteniük kéne egymást, mert egymás mellett élnek, furcsa, pusztító ideológiák mentén elállatiasodnak.
A filmnek van egy ilyen rétege is, egy másik rétege pedig azt mutatja be, hogy a társadalom nem tekint értékes emberként egy megözvegyült, egyedülálló, nem gyerekes harmincas nőre.
Ráadásul szabad prédaként tekintenek rá. Mivel egyedül van, sok férfi azt gondolja, hogy azt csinálhat vele, amit csak akar. Biztos belemegy, mert kiszolgáltatott. Azt pedig egészen különlegesen mutatja be a film, ahogyan megpróbálja megmenteni a varrónő kisfiát. Segíteni akar rajta, közben mégis ott motoszkál benne a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne az élete nélküle.
Sokan gondoljuk magunkról, hogy jó emberek vagyunk, de a helyzet, amibe Marika kerül – döntenie kell, hogy a zsidó kisfiú bújtatásával kockára teszi-e az életét – alaposan próbára teszi ezt. Könnyű magunkra jó emberként gondolni, amíg ezt nem teszik próbára, igaz?
Amíg nem kerülsz egy olyan különleges szituációba, mint Marika, addig ezt nem tudhatod magadról biztosan. Fontos a film korai jelenete, mert megmutatja, hogy Marika és a varrónő fia jóban vannak, ismerik egymást. Már ott is van valami könnyedség, baráti kötődés köztük. Ismeri a gyereket, akiért kockára teszi az életét. Nem hagyná csak úgy elveszni.
A magyar ruhakészítő
Ahogy te, én is Szlovákiában születtem, és főiskolás koromig ott éltem. Már régóta nem ott lakom, de mintha a korábban tapasztalt nemzetiségi konfliktusok lecsengtek volna. Te is így érzed?
Amíg Meciar és Slota meghatározó szereppel bírt a szlovák politikában, addig meg volt fertőzve a magyar-szlovák viszony. Utána valahogy jobb lett. Nem tudom, hogy a nemzetiségi konfliktusoknak és annak, hogy milyen atrocitások értek mekkora szerepe volt abban, hogy végül Budapestre jöttem színésznőnek. A TED Talkomban sokat beszéltem erről. Végül az Európai Filmdíjnak és a Testről és lélekrőlnek köszönhetően úgy alakult, hogy otthon is felfedeztek, onnan is elkezdtem ajánlatokat kapni. Szlovák-cseh produkciókban forgatva pedig már egyáltalán nem találkozom semmi olyasmivel, amivel gyerekkoromban. Mindenki nagyon kedves és segítőkész.
Szerinted a nemzetiségek közti konfliktusok a politikusok irányából terjednek lefelé, vagy ők csak kihasználják azt, ami már amúgy is jelen van a társadalomban?
Ez a kérdés olyan, mintha megkérdeznéd, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? De abban biztos vagyok, hogy a politikának óriási szerepe van ebben. Sokszor onnan indul, de ha egy apa mondjuk erről otthon sokat beszél a gyerekeivel, akkor az előítélet bennük is megragadhat. Ha pedig egy faluban már van tíz ilyen család, azt sajnos meg lehet érezni. Hosszú időre nyomot hagy. Ha az ember kisebbségbe születik, ezt egész életében hordozni fogja magában.
Bár már jó ideje Budapesten élek, mégis kicsit másnak érzem magam Magyarországon.
De szerencsére idővel képes voltam ezt a tapasztalást inkább előnyömre fordítani.
Ezt hogy érted?
Biztos vagyok abban, hogy a főiskolai felvételimen sokat számított, hogy az utolsó monológomat palóc tájszólással mondtam el. Ezt különlegesnek, lehengerlőnek találták. A főiskolán még az is előfordult, hogy Máté Gáborral dolgoztunk egy jeleneten, ő megkért, hogy kicsit menjek ki, gondoljam át, majd jöjjek vissza és csináljam meg szlovákul. Máté Gábornak és a szakmának köszönhetően kezdtem el különlegességként tekinteni a származásomra, ami nagyon felszabadító.
Nico Klimek és Borbély Alexandra Karlovy Varyban (forrás: Profimédia)
A magyar ruhakészítő igazi nyelvi kakofónia. A szereplők vegyesen beszélnek szlovákul, magyarul, csehül és németül benne. Ezt milyen volt átélni a forgatáson?
Nekem egyszerű volt, mert az életemet is így élem. Odahaza például szépen magyarul – vagy ahogy apám mondaná: pestiesen – beszélünk, de amint hazatérek Szlovákiába, egyből előjön a zoboraljai palóc dialektusom. Érdekes ez a keveredés.
Beszélgetek Pesten a barátaimmal a pesties magyar nyelven, és ha felhív közben az anyám, vele már tájszólással beszélek.
Nagyon hasznos, hogy könnyen tudok váltani. Nyáron kezdek forgatni egy orosz, lengyel, német filmet, ahol majd volgai németül – ami egy holt nyelv és elképesztően nehéz – kell beszélnem. Most ezt tanulom és gyakorlom.
A sima német nyelvvel hogy állsz?
Abból érettségiztem, mindig is jó volt az akcentusom, de nagyon régóta nem használtam. De azt látom, hogy amit gyerekkorunkban megtanulunk, az sokáig velünk marad. Most például nagy hasznát veszem.
A lányokkal otthon palóc akcentussal beszélsz?
Nem. Velük pestiesen. Már csak azért is, mert ott van az apukájuk, ő így beszél, és mellette nekem is ez a természetes.
Ha a tájszólást nem is, de idővel a szlovák nyelvet szeretném valahogy bevezetni az életükbe. Nagy kincs, ha beszélsz egy szláv nyelvet.
Egy forgatáson hallgattam a lengyeleket, és ugyan nem beszélek lengyelül, de nagyjából a hatvan százalékát értettem annak, amit mondtak.
Fotó: KVIFF
A filmben szorosan együtt kellett dolgoznod egy kisfiúval. Ilyenkor egyfajta pótanyukájává válsz?
Nico (Nico Klimek, a film gyerekszínésze – a szerző) mellett végig ott volt egy coach, aki tanította és vigyázott rá, szóval erre nem volt szükség. De bizalmi viszonyra ettől még igen. Rettenetesen nehéz jeleneteket forgattunk együtt, olyanokat, ahol ellenkeznie és rúgkapálnia kellett. Fontos volt számomra, hogy eközben azt érezze, hogy rám bármikor támaszkodhat. És csempésztem egy kis humort is a viszonyunkba.
Az előbb is láttam odakint, hogy jól kijöttök.
Nico nem az a mindig szót fogadó, engedelmes gyerek. Hálistennek van benne egyfajta szabadság, ugyanakkor egy forgatáson alázatosnak és fegyelmezettnek kell lenni. Ha két óránk van arra, hogy felvegyünk egy jelenetet, akkor azzal két óra alatt mindenképp végezni kell. Ezt fegyelem nélkül nem lehet. Nehéz volt, és Nico bizalma is kellett ahhoz, hogy végül sikerüljön.
Teli van a film kemény, drámai jelenetekkel. A gárdista férfi vagy a náci tiszt többször is megkínoz testileg és/vagy lelkileg. Megviseltek a felvételek?
Folyamatosan úgy éreztem, mintha taposnának a szívemen. Állandó volt a feszültség bennem. Ez a film kőkemény jelenetek sorozata. Szerencsére volt egy kapaszkodóm, Iveta (Iveta Grófová, író-rendező – a szerző), akire támaszkodhattam. Láttam, hogy ez a nő tudja, mit akar. Nagyon határozott. Nincs rosszabb annál, amikor egy rendező bizonytalan. Akkor én elvesztem. De Iveta esetében szó nem volt ilyesmiről.
De egy bizonytalan rendező nem jelent olyasféle szabadságot, hogy mellette azt csinálsz, amit akarsz?
Ezt én nem szeretem. Nem látom magam kívülről, nem látom a film nagy egészét, csak a saját részemre van rálátásom. Nem tudom, mi áll jól a filmnek és mi nem. Ha látnám a nagy egészet, akkor rendező lennék. Ebben a filmben két órán át ott vagyok a vásznon, ami nagy-nagy felelősség. Ez nem megy egy határozott rendező nélkül. A színház egy kicsit más, ott szabadabban játszol, a filmezés valahogy mégis közelebb áll hozzám.
Miért?
Tetszik az a gondolat, hogy amit egyszer felvettünk, azt soha többé nem lesz lehetőségem újracsinálni. Az már a dobozban marad. Ez engem arra inspirál, hogy mindig száz százalékosan odategyem magam. A színházban létezik egy egérút, hogy ma nem ment jól, de majd holnap jobb lesz.
A magyar ruhakészítő plakátja Karlovy Varyban (Fotó: KVIFF)
Amikor feszült jeleneteket forgatsz, a forgatás szüneteiben próbálasz kiengedni vagy meg akarod tartani ezt a feszültséget?
Meg kell tartani.
Nekem amúgy is arcomra van írva, ha benne vagyok egy szerepben. Látszik az arcomon, hogy most ne szólj hozzám.
A forgatás első pár napja mindig az összecsiszolódásról szól.
A film egyik kulcsjelenete egy templomi mise, amiben szlovákok, magyarok és németek énekkel és imákkal esnek egymásnak. Elég komplex jelenetnek tűnik, nehéz volt felvenni?
Ez a jelenet az életemet és sokunk életét szimbolizálja. Drámai, de tényleg ebben vagyunk, hogy folyamatosan egymással harcolunk.? Emlékszem, gyerekkoromban mentünk hazafelé Nyitrán, és anyu azt mondta, hogy most inkább ne beszéljek magyarul. Fájdalmas így utólag belegondolni, hogy miben nőttünk fel.
A The Hungarian Dressmaker című filmet az 58. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában vetítették. A terv szerint magyar moziforgalmazásban is látható lesz majd.
