nlc.hu
Sztárok
Szalai Ádám verekedése

Milliókat fizethetett ki áldozatának a magyar sztárfocista

Így került pont Szalai Ádám verekedési ügyére.

Szalai Ádám egykori válogatott futballistával szemben lezárták az eljárást, miután megállapodott azzal a férfival, akivel másfél évvel ezelőtt verekedett Budapesten. A 24.hu szerint Szalai több milliós sérelemdíjat fizetett ki áldozatának. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a

súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folytatott,

majd a közvetítői eljárásban hat hónapra felfüggesztett bűnügyben Budapest Főváros Kormányhivatala arról tájékoztatta a nyomozást felügyelő Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészséget, hogy a gyanúsított a bűncselekmény káros következményeit a sértettel kötött megállapodás szerint jóvátette: jóvátételt fizetett ki számára.

Az ügyészség a tevékeny megbánásra tekintettel megszüntette a büntetőeljárást a gyanúsítottal szemben, kötelezve őt az igazságügyi orvosszakértő bevonásával kapcsolatban felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Milliókat fizethetett ki áldozatának a magyar sztárfocista

Szalai Ádám 2022. december 29-én került konfliktusba

 egy társasággal Budapest belvárosában. Egy 21 éves fiatal a Bazilikánál sétált a barátaival, amikor megkért valakit, hogy készítsen róluk egy fotót. Szalai Ádám testvére visszautasította a kérésüket. A fiatal ezért visszakérdezett: „Miért nem, te faszfej?!” – ezután összeverekedtek.

A sértett szerint Szalai odament hozzá, majd ordibálni kezdett. „Azt üvöltötte, hogy én, egy senkiházi, hogy merek ilyet mondani az öccsének… És már rúgott is a talpával, ami a mellkasomon ért. A földre kerültem, és még akkor is belém rúgott.” Szalai Ádám szerint azt látta, hogy négy részeg fiatal körbe veszi a testvérét. Azt hitte, hogy meg akarják verni az öccsét, egy rúgással eltávolította az üvöltöző fiatalt, azt azonban

cáfolta, hogy a földön fekvő férfiba belerúgott.

A korábbi futballistát előbb garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg, majd a rendőrség tavaly nyáron már súlyos testi sértés kísérletével gyanúsította meg a magyar válogatott volt csapatkapitányát. A rendőrség márciusban zárta le az ügyet. A 24.hu szerint az egykori válogatott futballista beismerte a bűnösségét. Azt mondta, megijedt, félreértette és túlreagálta a helyzetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top